A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága „Jó tanuló, jó sportoló” címmel felhívást hirdet a külhoni magyar régiókban – Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban – tanuló diákok számára.
A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet kedden az MTI-vel.
Több református lelkész, szakács, világutazó, filmrendező is szerepel a Válts irányt! IKE-fesztivál előadói között. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a járványhelyzet miatt augusztus 11–13. között online szervezi meg az eseményt.
Amennyiben azt a járványhelyzet lehetővé teszi, idén is megülik az augusztus 20-i nemzeti ünnepet Nagyváradon, jelentette be hétfőn Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
A hatályos járványügyi intézkedésekkel összhangban turnéra indul szeptemberben a torockói Double Rise Fesztivál – jelentették be hétfőn a szervezők.
Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát pénteken a történelmi Magyarország közepén, Szarvason.
Harci bemutatókkal, múzeumpedagógiai műhelyekkel, régizene-koncerttel várják az érdeklődőket szombaton a Maros megyei Mikházán, a nyolcadik alkalommal rendezendő római fesztiválon.
A tusnádfürdői Szent Kristóf Panziót választotta 2019 erdélyi magyar szálláshelyének Az Utazó című magyarországi magazin. Az elmúlt év legjobb turisztikai szolgáltatóit díjazó közönségszavazáson a tavalyi esztendő legnépszerűbb éttermeiről is döntöttek.
Az utolsó métereken hágóvas és jégcsákány segítségével haladt előre, és július 20-án 12 óra körül felért a Matterhorn csúcsára Darabont Eduárd francia társával. A kolozsvári alpinista a mászás nehézségeiről, terveiről beszélt a Krónikának.
A koronavírus eltűnéséért imádkozni gyűltek össze jó 200-an a Galac megyei Umbrărești községben. A járványügyi intézkedésekről azonban „megfeledkeztek”, az esemény élő közvetítésével pedig magukra hívták a rendőröket.
A kolozsvári Untold szervezői a járványügyi helyzet ellenére is fesztiválélményt kínálnak július 30. és augusztus 2. között: az elektronikus zene kedvelői ezúttal online fesztiválon vehetnek részt.
Bujkakészítő, ács, varró és bútorfestő tanfolyamokon vehetnek részt az érdeklődők hétvégétől kezdődően. A Szépmíves Műhelyek sorozat kertében a Kolozs megyei Türében és Mákófalván tartják a képzéseket.
Bár a török hatóságok mecsetté alakítják az ország legnagyobb látványosságát, a Hagia Sophia a múzeumban lakó szürke cirmos otthona marad.
A koronavírus-járvány miatt nem tartják meg a népszerű torockói Double Rise Fesztivált – jelentették be csütörtöki Facebook-bejegyzésükben a szervezők.
„Üdv a Királyról. Matterhorn” – írta a Krónikának szerda reggel Darabont Eduárd.
A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum történetéről, a helyi örmény közösség múltjáról, a trianoni békeszerződésről is olvashatnak az érdeklődők az Iskolai Történelmi Magazinban. Riti József Attila ötletgazda a havilap céljáról, tartalmáról beszélt lapunknak.
Tűz ütött ki a nyugat-franciaországi Nantes székesegyházának belsejében szombaton – közölték a helyi tűzoltók. A lángok három ponton lobbantak fel.
A fizikai felkészültségen kívül az embernek szellemileg is a helyzet magaslatán kell lennie, hogy felérjen a csúcsra – vallja Darabont Eduárd. A kolozsvári hegymászó a tervek szerint ma indul az Alpokba, a Matterhorn-expedícióra.