Fotó: Facebook/Antal Tímea
Kitartással, türelemmel és bátorsággal bármilyen problémát képesek vagyunk megoldani – többek között ezt az üzenetet közvetíti Antal Tímea és Demko Gergő Játszanék című új dala. A bánffyhunyadi születésű énekesnő és férje a karantén idején való alkotásról, a rajongókkal való kapcsolattartástól beszélt lapunknak.
2020. június 10., 16:282020. június 10., 16:28
Játszanék címmel jelent meg szerdán az erdélyi származású Antal Tímea és férje, Demko Gergő közös dala és videoklipje. A szerzeményt a koronavírus-járvány következtében létrejött bezártság ihlette, s bár akkor nem volt éppen vidám a helyzet, a zenemű üzenete mégis pozitív.
– mondta a Krónika érdeklődésére a gitáros-zongorista Demko Gergő. Hozzátette, mivel épp abban az időszakban jött a karantén, amikor kislányuk jelentős fejlődésen ment/megy át, így próbálták a legtöbb időt hármasban együtt tölteni. Ettől függetlenül igyekeztek tartani a kapcsolatot rajongóikkal is. „Zenésztársainkkal közösen elkészítettük Kedves Világ! című dalunk karantén verzióját, amit mindannyian a saját otthonunkban telefonnal vettünk fel. Hál’istennek a mai technika ezt már lehetővé teszi, bár az élőzenét semmi sem pótolhatja” – mutatott rá a zeneszerző.
Fotó: Facebook/Demko Gergő
A Kolozs megyei Bánffyhunyadon született, jelenleg Budapesten élő Antal Timi felidézte, hogy a karantén időszakában szerettek kártyázni Gergővel, és éppen egy ilyen játék alkalmával érkezett az ihlet. „Azon elmélkedtünk, milyen jó, hogy itt vagyunk egymásnak és bár el vagyunk zárva a külvilágtól, mi ketten és a kislányunk itt vagyunk egymásnak.
– fogalmazott lapunknak a kalotaszegi énekesnő.
Hozzátette, a dal egyébként gyorsan elkészült, a videoklip volt kicsit problémás számukra, hiszen nem tudták hogyan készíthetnének videoklipet úgy, hogy a karantén miatt nem fogadhatják a videósukat.
„Alig várjuk, hogy találkozzunk a közönségünkkel és természetesen a zenészkollégákkal. Egyelőre nem tudunk pontos infót a következő koncertekről, lassan de biztosan kezdődnek a tárgyalások, mindenesetre mi nagyon pozitívak vagyunk a jövőt illetően. Addig is mindenféle online tartalommal készülünk a rajongóinknak” – fejtette ki derűlátón Antal Tímea.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!