Miközben országos szinten csökkent a fiatalok részvétele a június 9-ei helyhatósági és EP-választáson, a többségében magyarok lakta településeken 10-13 százalékkal több 18-36 éves szavazópolgár járult az urnákhoz.
Különböző adók és illetékek emelését, a költségvetési kiadások lefaragását célzó forgatókönyveken dolgoznak a román kormánykoalíció szakértői sajtóértesülések szerint. Elemzők szerint a gazdaság állapota miatt jövőre elkerülhetetlenek a megszorítások.
Nem ütközik törvénybe az Országos Választási Iroda szerint, ha egy urnabiztos nyilvánosságra hozza egy választópolgárról, élt-e szavazati jogával. A Krónika a Csoma Botond és Tőkés László között kirobbant vita kapcsán kérte ki a BEC álláspontját.
Nem sértettem meg a szavazás titkosságát Tőkés László esetében, mindössze azt a tényt állapítottam meg, hogy nem vette át az európai parlamenti szavazólapot a választáson – közölte lapunkkal Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő.
Egypártrendszeri időket idéz Tőkés László szerint, ha valaki megkérdőjelezi választási és lelkiismereti szabadságát. Az EMNT elnöke így reagált arra, hogy az RMDSZ képviselője azt állítja, a volt EP-képviselő nem az erdélyi EP-jelöltekre szavazott.
Erdélyi politikai perpatvar helyszíne volt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának csütörtöki, Budapesten rendezett ülése, amelyen kiütköztek az RMDSZ politikusai, valamint Tőkés László EMNT-elnök közötti ellentétek.
Természetesen el lehet vitatkozni azon, illik-e a történelmi jelző az RMDSZ által a vasárnap rendezett európai parlamenti, valamint helyhatósági választáson elért eredményére.
Nagyon szép kerek számot jósolnak az exit-poll-felmérések az RMDSZ-nek, amely meghaladja az öt százalékos bejutási küszöböt az európai parlamenti választáson – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az urnazárás után.
Késélen táncol az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselete az RMDSZ szóvivője szerint, aki a szövetség kolozsvári elnökségén berendezett eredményváróján nyilatkozott újságíróknak.
Amikor néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Orbán Viktor a Partiumba látogatva fogja szavazásra buzdítani az erdélyi magyarokat a június 9-ei választásokon, a legtöbben arra tippeltek, hogy a frontvárosként elkönyvelt Szatmárnémetit keresi fel.
A román kormánykoalíció, valamint a helyi és a megyei önkormányzat vezetőinek részvételével indították útjára szerdán a kolozsvári metrónak a tervek szerint nyolc évig húzódó építési munkálatait.
Nagyszalontán találkozott partiumi magyar önkormányzati vezetőkkel hétfőn délután Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Európai Bizottság többször bizonyította, hogy nem vesz tudomást a polgárok akaratáról, magasról tesz rájuk, ami elfogadhatatlan, ezért a brüsszeli hozzáállásnak változnia kell – állapította meg a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor.
Hajléka felszentelésének száztizedik évfordulóját ünnepli a hétvégén a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség. A Kós Károly tervezte Kakasos templom parókus lelkésze, Kerékgyártó Zsolt nyilatkozott a Krónikának a jeles alkalomból.
A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is feljutott a magyar élvonalba a Debrecen pólócsapata, ezúttal azonban óriási a különbség Kádár Kálmán együttese számára, a klub ugyanis vállalja az OB1-es szereplést.
Egyre-másra látnak napvilágot a választások közeledtével a közvélemény-kutatások, amelyekben a társadalomnak a különböző intézményekhez, pártokhoz, jelenségekhez, és persze magához a szavazási aktushoz való viszonyulását mérik.
Egy év szünet után folytatódnak a munkálatok az élesdi elkerülőút még hiányzó szakaszain, miután a Bihar megyei önkormányzat pert nyert a kisajátítást megtámadó lakosokkal szemben.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.