Kidolgozta a kolozsvári városvezetés a bérelhető elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályzatot. A szerteszét hagyott járművekért bírságot fizetnek a cégek.
Nemcsak díszesek, színesek is voltak a kolozsvári Szent Mihály-templom bejáratai a középkorban – számos más érdekesség mellett erre a felfedezésre jutottak a felújítás során a szakemberek. Az általuk feltárt titkokról Szathmári Edina művészettörténész, a kivitelező cég munkatársa számolt be.
Lekerültek csütörtökön az állványok a kolozsvári Bánffy-palota Főtér felőli homlokzatáról. A továbbiakban a műemlék hátsó és belső homlokzatai, valamint az udvar is megújul.
Egyre több lelet igazolja, hogy II. András magyar király és felesége, Courtenay Jolánta sírját találták meg magyar és román régészek a Temes megyei Egresen. „Igen kicsi a valószínűsége, hogy bárki mást temettek volna el a templomnak a főhelyén, egyre bizonyosabbak vagyunk, hogy ezek a tumbaalapozások azok a tumbaalapozások” – ért&
Megnehezíti az új, távolságtartásra épülő tanév kezdetét, hogy számos iskolában átfogó felújítás zajlik Besztercén, így a városvezetés átmeneti ingatlanokba próbálja elosztani a diákokat.
Befejeződött a két éve leégett görög katolikus püspöki palota tatarozása, az épületet a hétvégén meg is tekinthették a nagyváradiak. Az értékes belső terek rendbetétele azonban két-három évbe is beletelhet, az önkormányzat megpróbál pályázati pénzt szerezni a költséges munkálatra.
Megtekinthető a hétvégén a két éve leégett, és azóta felújítás alatt álló nagyváradi görög katolikus püspöki palota.
Nagyvárad aranykorába enged betekintést a csütörtökön megnyílt Darvas-ház. Az ország első szecessziós múzeuma nemcsak az adott kor építészeti és lakberendezési stílusát mutatja be, hanem a múlt század elején élt módos polgárok mindennapi életét is.
Lendületet adott a fejlődésének és Erdély első városává emelte Kolozsvárt az 1316. augusztus 19-én kelt királyi kiváltságlevél, mely Lupescu Radu történész szerint egyszerre volt az önkormányzatiság és polgárosodás alapja.
Számos akadályozó tényező és körülmény közepette vette kezdetét szerdán a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) 11. kiadása. A járvány miatt idén háromnaposra csökkentett rendezvény első napját az óvintézkedések mellett az eső is „bojkottálta”.
Megoszlanak a vélemények a Kolozsváron alig két hete bevezetett bérelhető elektromos rollerekről. Emil Boc polgármester szerint a panaszt keltő járműveket nem tiltják be, de használatukat szabályozni fogják.
Féléven belül elkezdődhetnek a borosjenői vár felújítási munkálatai, nyilatkozta hétfőn az Arad megyei város polgármestere.
Tiltakozik a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), hogy Gheorghe Gheorghiu-Dej egykori kommunista vezetőről nevezték el a Știrbei-palota egyik teraszát – adta hírül a Szabad Európa Rádió román kiadása.
Egyre több az aktív koronavírusos eset Bihar megyében. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere szerint ha még egy hónapig így folytatják, összeomlik az egészségügyi ellátás,
Új helyzetet teremtett a járvány az idegenforgalomban: dübörög a belföldi turizmus, és mivel az ismert desztinációk zsúfoltakká válnak, egyre többen keresik a kevésbé felkapott üdülőhelyeket. Ezekből ajánlunk párat.
Megtörténhet, hogy mégsem valósul meg a Nagyvárad belvárosába tervezett, a lakosság által vehemensen ellenzett „karóba húzós” tér terve. Ugyanis Ilie Bolojan polgármester szerint is javításra szorul a projekt.
Teljesen felújítva, gazdagabb berendezéssel várja látogatóit az ország egyetlen szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas–La Roche-ház. A város szecessziós építészetét bemutatni hivatott intézmény augusztus 20-án nyitja meg kapuit.
Nem tervezte kolozsvári „beszédét” Cristi Puiu neves román rendező, aki bevallása szerint új filmjének bemutatóján nagyon dühös volt.