Egyre közelebb a rajthoz a borosjenői várfelújítás

Egyre közelebb a rajthoz a borosjenői várfelújítás

A borosjenői vár – következő év elején kezdődhet el a felújítása

Fotó: Kovács Zsolt

Féléven belül elkezdődhetnek a borosjenői vár felújítási munkálatai, nyilatkozta hétfőn az Arad megyei város polgármestere.

Pap Melinda

2020. augusztus 17., 18:212020. augusztus 17., 18:21

2020. augusztus 18., 15:182020. augusztus 18., 15:18

Călin Abrudan szerint ugyanis már nagyon közel állnak ahhoz, hogy lezárhassák a több évtizede kihasználatlanul álló, így leromlott állagú ingatlan tervezési és kivitelezési munkálataira kiírt versenytárgyalást. A polgármester az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy

a 23 millió lejre becsült beruházásra négy cég nyújtott be ajánlatot, egyik azonban nem felelt meg az elvárásoknak, így két román és egy olasz vállalkozás maradt versenyben.

Ezek hasonló összegért vállalnák a munkát, mondta az elöljáró, és ez mintegy 20 százalékkal kevesebb a vártnál. A polgármester emlékeztetett, hogy korábban már kiírtak egy licitet a tervezésre, így most csak a terv kis részét kell elkészíteni, ezért arra számít, hogy három hónapon belül meglesznek. Ennek fényében féléven belül elkezdődhet a kivitelezés, Călin Abrudan úgy véli,

év végén aláírhatják a szerződést, és ha az időjárás megengedi, februárban már meg is nyithatják az építőtelepet.

A borosjenői vár felújítására még tavaly júniusban írták alá a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztérium és a nyugati fejlesztési ügynökség képviselőivel. A mintegy 23 millió lejes beruházással két év alatt kell elkészülnie a kivitelezőnek, melynek a falak külső és belső felújítása mellett az épület szerkezetét is meg kell erősítenie, a faanyagot és a különböző vezetékeket is ki kell cserélnie. A városvezetés azt tervezi, hogy felújítása után bevonja a műemléket a turisztikai körforgásba.

Borosjenői várában egyébként tavaly októberben az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttesét tárták fel.

A Teleki László Alapítvány által megvalósított Rómer Flóris Terv anyagi támogatásával 2019 szeptemberében végeztek itt falkutatásokat, ennek során értékes kőfaragványokra bukkantak, melyek az aradi múzeumba kerültek.

Galéria

A tavaly talált értékes kőfaragványok egyike

Fotó: Telekialapitvany.hu

A vár falaiból előkerült dénesmonostori leletanyag az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttese a szűkebb régióban, de jelentősége messze túlmutat ennek határain

– írták akkor a kutatók, hozzátéve, hogy ebből több helyszínen bemutatható kamarakiállítást is szerveznének, míg a végleges kiállítási hely a helyreállított borosjenői vár lenne. Rámutattak: a helyreállítási munkák elkezdésével számos hasonló emlék felbukkanására lehet számítani.

korábban írtuk

Értékes kőfaragványokra bukkantak a borosjenői vár falkutatásakor
Értékes kőfaragványokra bukkantak a borosjenői vár falkutatásakor

Az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttesét tárták fel az Arad megyei Borosjenő várában a Teleki László Alapítvány támogatásával. Az alapítvány tervbe vette egy átfogó régészeti program beindítását, mely Erdély és a Partium korai kolostorait tár

Az Aradtól 48 kilométerre, a Fehér-Körös partján fekvő Borosjenő járási székhely volt. Várát 1295-ben említik először castri Jeneu alakban. 1564-ben elfoglalták a törökök, 1595-ben Borbély György karánsebesi bán foglalja vissza. 1658-ban ismét a törökök kezére került, akiktől 1693-ban foglalták vissza a települést. A „jenői vár” a török időkben a jenői pasa székhelye volt, négy saroktornyos kastélya ma is látható. A rendszerváltás után évtizedekig kihasználatlanul állt, a 2000-es évek elején került az önkormányzathoz, melynek most sikerült pénzt szereznie a felújítására.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek