Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
2017. november 30., csütörtök

Törvénnyel köteleznék a sztrádaépítést

Törvénnyel kötelezné a Marosvásárhelyt Iaşi-sal összekötő autópálya megépítésére a parlament a kormányt, amely azonban az elmúlt tíz évben a szakasznak még a megvalósíthatósági tanulmányait sem tudta elkészíteni, sőt a kivitelezés határidejét nemrég 2030-ra tolta ki.

Törvénnyel köteleznék a sztrádaépítést
Törvénnyel köteleznék a sztrádaépítést
2017. november 30., csütörtök

Törvénnyel köteleznék a sztrádaépítést

2017. november 28., kedd

Pataréti szeméttározó: folytatódik az adminisztrációs huzavona

A Kolozsvár melletti pataréti szeméttározót ügykezelő Kolozs megyei önkormányzat olyan jóváhagyást kapott a megyei kereskedelmi és iparkamarától, amelyben igazolják, hogy a tanács előre nem látható tényezők miatt nem tud eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek.

Pataréti szeméttározó: folytatódik az adminisztrációs huzavona
2017. november 28., kedd

Hamarosan elkezdődhet a paszmosi Teleki-kastély felújítása

Hamarosan nekiláthatnak a paszmosi Teleki-kastély felújításának, a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat ugyanis aláírta a finanszírozási szerződést, amelynek révén elkülönítették a 680 ezer lejes önrészt is.

Hamarosan elkezdődhet a paszmosi Teleki-kastély felújítása
2017. november 23., csütörtök

Mégsem kötelezik itthonmaradásra az egyetemistákat?

Az oktatási minisztérium arról biztosította a hallgatói szervezeteket tömörítő országos szövetséget (ANOSR), hogy nem készül a röghöz kötést szabályozó, azaz az ingyenes helyen tanuló egyetemistákat romániai munkavállalásra kötelező tervezet.

Mégsem kötelezik itthonmaradásra az egyetemistákat?
2017. november 22., szerda

Sokakat érdekel a házi feladat

Több mint 82 ezer pedagógus, diák és szülő töltötte ki a házi feladatokra vonatkozó online kérdőíveket az oktatási minisztérium november 7. és 20. között lebonyolított közvitája során.

Sokakat érdekel a házi feladat
Sokakat érdekel a házi feladat
2017. november 22., szerda

Sokakat érdekel a házi feladat

2017. november 22., szerda

RMDSZ-es pálfordulás: a képviselők elutasítják a bányászati tervezetet

Nem támogatják az RMDSZ képviselői a természetvédelmi területeken történő bányászati tevékenységről szóló törvénytervezetet, amelyet viszont a szövetség szenátusi frakciója október végén megszavazott, sőt kiállt annak hasznossága mellett.

RMDSZ-es pálfordulás: a képviselők elutasítják a bányászati tervezetet
2017. november 22., szerda

Türelemjáték a jogosítványért: minisztériumi szinten oldanák meg a sofőrvizsgarendszer gondjait

Heteket, sőt akár hónapokat is kell várakozni egyes városokban arra, hogy a jogosítványhoz szükséges sikeres elméleti vizsga után sor kerüljön a gyakorlati megmérettetésre. A belügyminisztérium személyzethiánnyal magyarázza a jelenséget.

Türelemjáték a jogosítványért: minisztériumi szinten oldanák meg a sofőrvizsgarendszer gondjait
2017. november 22., szerda

Röghöz kötés? Feltételeket szabhatnak az ingyenes helyen tanuló egyetemi hallgatóknak

Az oktatási tárca szerint „a lehetőségekhez mérten” akár be is lehetne vezetni a röghöz kötést, amely alapján a romániai egyetemek ingyenes helyére bejutott diákoknak megadott ideig az országban kellene dolgozniuk.

Röghöz kötés? Feltételeket szabhatnak az ingyenes helyen tanuló egyetemi hallgatóknak
2017. november 22., szerda

A Kis-Szamosba folyik a pataréti szeméttelepről származó csurgalék

A Kolozsvár melletti, üzemen kívül helyezett pataréti hulladéklerakóból folyó csurgalék szennyezi a Kis-Szamost, a szennyezett szakaszt ráadásul bivalyok is szokták látogatni – hívta fel a figyelmet Grigore Crăciun. 

A Kis-Szamosba folyik a pataréti szeméttelepről származó csurgalék
2017. november 20., hétfő

Nincs pénz a háziorvosi rendszerre?

A háziorvosok egyetlen követelését sem vették figyelembe a 2018-as keretszerződés kidolgozásakor – hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik hétfőn ismét a kormány tagjaival tárgyaltak, egyelőre eredménytelenül.

Nincs pénz a háziorvosi rendszerre?
Nincs pénz a háziorvosi rendszerre?
2017. november 20., hétfő

Nincs pénz a háziorvosi rendszerre?

2017. november 20., hétfő

Szigorítaná a szexuális zaklatásért járó büntetést az USR

A szexuális zaklatásra vonatkozó előírások szigorítása érdekében nyújtott be törvénymódosító tervezetet a parlamentbe Oana Bîzgan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője.

Szigorítaná a szexuális zaklatásért járó büntetést az USR
2017. november 16., csütörtök

Csak az ígéretek listája hosszabb: idén 15 kilométer átadott sztrádaszakasszal maradhat Románia

Minden bizonnyal a márciusban megnyitott 15 kilométeren kívül idén már egyetlen méter autópályát sem adnak át. Az útügyi hatóság ugyanis nem akarja megismételni azt a „bakit”, hogy egy átvett és ünnepélyesen felavatott szakaszt újra kelljen építeni.

Csak az ígéretek listája hosszabb: idén 15 kilométer átadott sztrádaszakasszal maradhat Románia
2017. november 16., csütörtök

Szigorítana a kormány a közlekedési szabályokon

A közeljövőben nemcsak azért járhat börtönbüntetés, ha valaki ittasan vagy tudatmódosító szerek hatása alatt vezetve okoz közúti balesetet, hanem az is bűncselekménynek minősülhet, ha a vétkes sofőr a baleset után fogyaszt alkoholt vagy illegális szereket.

Szigorítana a kormány a közlekedési szabályokon
2017. november 15., szerda

Elindult a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapításának folyamata

Elindult a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium újraalapításának folyamata, miután a képviselőház elfogadta az RMDSZ által benyújtott, a 2001-es tanügyi törvényt módosító javaslatát.

Elindult a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapításának folyamata
2017. november 15., szerda

Földcsuszamlástól tartanak Brassó egyik városrészében

Földcsuszamlástól tartanak a Brassó Bolgárszeg negyedében élők, elmondásuk szerint ugyanis egy beruházó több tömbház építését tervezi a környéken, emiatt pedig ki fogják vágni a Cenken elterülő erdő egy részét.

Földcsuszamlástól tartanak Brassó egyik városrészében
2017. november 15., szerda

Ötezer euróból korszerűsített egy személyvagont a szakszervezet, de késve érkezett

Saját pénzből és adományokból újították fel a CFR egyik vagonját a vasúti szakszervezet tagjai. A szerelvény kedden „debütált”, azonban egy órát késett a „tiszteletére” szervezett ünnepségről.

Ötezer euróból korszerűsített egy személyvagont a szakszervezet, de késve érkezett
2017. november 14., kedd

Leépülőben az ANL-program? – Kolozsváron és Szentgyörgyön sem tartják hatékonynak a projektet

Nagyváradon új építésű ANL-s lakások bérlésére lehet pályázni, ezzel szemben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön a továbbiakban nem kívánják igénybe venni az országos program nyújtotta lehetőségeket.

Leépülőben az ANL-program? – Kolozsváron és Szentgyörgyön sem tartják hatékonynak a projektet
2017. november 11., szombat

Érzéstelenítőre fáj a foguk: egyre nagyobb gondot okoz a gyógyszerhiány

Tevékenységük ellehetetlenítésétől tartanak a fogorvosok, mivel országos szinten egyre nagyobb a hiány az érzéstelenítőkből. Szakemberek szerint a válság decemberig vagy akár márciusig is eltarthat. A fogorvosok már a tevékenység leállásától tartanak.

Érzéstelenítőre fáj a foguk: egyre nagyobb gondot okoz a gyógyszerhiány