1931. március 12-én született a Bihar megyei Belényesen, a középiskolát szülővárosában végezte, a biológiát Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen. Kilenc éven át tanár, először Kimpányban, majd Vaskohszikláson. 1963-tól él Nagyváradon, három éven át a Tudománynépszerűsítő Társaságnál, majd nyugdíjazásáig a Körösvidéki Múzeumban dolgozott.
Objektív okok miatt nem lehettem jelen szeptember 4-én a Szatmár megyei Ákoson tartott ünnepségen, amelynek keretében egy nagyszerű dombormű és veretes szöveg leleplezésével méltó emléket állítottak az 50 éve a dési börtönben mártírhalált halt, a dr. Dobai István nemzetközi jogász nevével fémjelzett ENSZ-memorandum-per hetedrendű vádlottjának, Szekeresi Nagy Józsefnek.
Huszonhárom évvel ezelőtt kerültem ide, egész életemet a Drágosréten töltöttem. Úgy tudom, Natas Komza még hónapokkal azelőtt felkereste anyámat, hogy a világra jöttem volna. Gazdám féléves koromban hozott magával erre a vidékre, nyolcéves koromig a környékbeli asszonyok felváltva gondoskodtak rólam, de mindegyik úgy vigyázott rám, mint a szeme fényére, jól tudták, hogy kinek a rabszolgája vagyok.
„A kelet-európai tanítási rendszernek talán egyetlen hátránya, hogy a tanítvány mestercentrikussá válhat, és ha nem eléggé erős az egyénisége, nem tud kibontakozni, nem találja meg a saját útját.” - Beszélgetés Colin Foster szobrásszal, a pécsi egyetem művészeti kara dékánjával.
Hétfő, 2011. augusztus 8. Az újabb recesszió kezdete. Miután péntek este a Standard & Poor’s amerikai hitelminősítő intézet megfosztotta az Egyesült Államokat a királynőknek járó maximális (AAA) besorolástól, a tőzsdepiacok ezt jelzésértékű történelmi eséssel reagálták le.
A román politikai vezetés támogatja a verespataki aranybánya megnyitását. Románia szuverén állam, ezért nem tűri, hogy Magyarország beleszóljon fejlesztésének mikéntjébe – adta tudtul a minap rá jellemző őszinteséggel Traian Băsescu államelnök. Ha korábban tápláltunk illúziókat a romániai döntéshozó politikai elit szándékait illetően, azokkal most leszámolhatunk! Băsescu – és köre – nem veszi figyelembe sem a Román Tudományos Akadémia, sem a...
„A fogtechnika nem egyetlen szakma, hanem hét-nyolc. A fogász ugyanis kap egy mintát. Azt meg kell terveznie, kiviteleznie, modelleznie, de értenie kell a műanyag-feldolgozáshoz, a fémöntéshez, a nemes- és félnemes fém forgácsolásához...” - Beszélgetés Kollár Zoltánnal, a nagyváradi fogtechnikusok korelnökével.
Mintha az Örkény István által megadott groteszkértelmezés jegyében élnénk, vagyis mintha fejjel lefelé néznénk/látnánk kulturális világunkat. Amikor nemrég George Enescu születésének 130. évfordulója volt, a magukat komolynak tartó rádió- és tévéadók számára nem ez volt a hír, nem az életművéről beszéltek, még csak nem is arról, hogy az „óriási” honi érdeklődés közepette valahogyan jeltelenné, ismeretlenné vált a párizsi Pére Lachaise...
A Bérczesi Róbert által a 90-es évek legvégén életre hívott Hiperkarma tűnt a magyar poppaletta egyik legeredetibb produkciójának. A zenekar sajnos csupán két lemezzel jelentkezett – Hiperkarma (2000) és Amondó (2003) –, mivel a nemzedéke egyik legtehetségesebb dalszerző/szövegírójaként emlegetett Bérczesi úgy gondolta, a rock and roll életforma sötétebbik oldalát is megvizsgálja.
Helyesnek tartom, hogy a Krónika különböző témákban egymással szemben álló állásfoglalásokat is leközöl, hiszen ez tükrözi az erdélyi multikulturalizmust. A Szempont mellékletben Dél-Szudánról megjelent írás (Bartis Ervin: Dél-szudáni országépítők, augusztus 12.) szerzője próbálta leegyszerűsíteni Dél-Szudán függetlenségét azzal, hogy a déliek hosszú és pusztító polgárháború után kivívták függetlenségüket az észak-szudáni araboktól....
Kelupán Ábel és Kelupán Medejra, a híres házaspár és megszámlálhatatlan gyermekük Ezratov kútjának környékén élnek, oda senki más nem mert eddig hajlékot húzni magának, a különös família szedett-vedett viskói egymás hegyén-hátán állnak a Drágosrétnek azon a részén.
1940. augusztus 25-én született Budapesten. Tanulmányait a MÁV zeneiskolájában kezdte, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1963-ban diplomázott, majd a villamosgépek tanszéken tanított 1995-ig. Zenekarát, a Benkó Dixieland Bandet, amelynek már első kiadványa aranylemez lett, 1957-ben alapította. 1965-ben nősült, két gyermeke és három unokája van. A hegedűn, klarinéton és szaxofonon játszó zenészt 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, emellett tiszteletbeli tagja a...
Halvány ködbe burkolódzó hegycsúcsok, vadvirágok illata, madárcsicsergés, gyönyörű barna pillangók, amelyek egészen közel merészkednek az emberhez, a fára riadtan felszaladó mókus, napfelkeltekor bokrok védelmébe siető őzcsalád, csend, béke.
Amikor ötven évvel ezelőtt eldördült a fegyver, és világgá röppent, hogy meghalt Ernest Hemingway, sokan még reménykedtek, hogy baleset volt, és nem öngyilkosság. Mert egy ilyen ember, a bátrak bátra, aki mindig a veszélyek sűrűjében...,
Gyertek már, igyekezzünk egy kicsit, annyit készülődtök, mint valami menyasszonyok. Mire indulhatunk, lejár a személyi kártyánk, de legalábbis bezár a sóbánya. Jó, akkor előbb a hasadékba megyünk, hadd lássák élőben is a leányok, biztosan jó fényképeket tudunk készíteni, mert gyönyörű a napsütés.
Nagy kísértést jelent a közélet perifériájáról a centrumba törekvő politikai mozgalmak számára, hogy olyan programot alkossanak, amely markáns állásfoglalásra készteti a közvéleményt. Ehhez egyedi, megjegyezhető célokra van szükség, amelyeken nem kell osztozkodni más, ismert pártokkal.
Újabb koalíciós tárgyalások kezdődtek nyolc belga párt részvételével, amelyek célja a kiút megtalálása a tavaly júniusi választásokat követő belpolitikai patthelyzetből. A kormányalakítási megbeszéléseket a jó kompromisszumteremtő képességgel megáldott Elio Di Rupo, a francia ajkú szocialisták elnöke vezeti.
1941. szeptember 9-én született Bögözön, a középiskolát a székelykeresztúri Unitárius Főgimnázium utódintézetében végezte. 1964-ben diplomázott Kolozsváron magyar nyelv- és irodalom szakon. Baróton és Sepsiszentgyörgyön tanár, 1968 és 1991 között a Megyei Tükör, illetve a Háromszék című lap rovatvezetője.
1990-ben kiadót alapít Cathedra, később Proserved Cathedra néven, elsősorban iskolai segédkönyvek megjelentetése céljából. 2007-ben doktori...