A Kelupán família

A hatalmas kút úgy sötétlik ezek között a házak között, mintha el akarná nyelni a vidéket, félórába is beletelik, mire az ember körbejárja. Hajdanán a gonosz Ezratov vezér építtette ezt a kutat, szándéka szerint a Makadonba, az állatok Paradicsomába ereszkedett volna alá rajta, hogy kihozza onnan halott paripáját, álnok terve azonban dugába dőlt. Abban az időben az emberek még óriások voltak, és némelyikük akár nyolc-kilencszáz évig is elélt, legalábbis a helybéliek történetei szerint. Mindenesetre az a nagy kút máig ott tátong a Drágosréten, és bár még a szomjazó kutak havában sem apad ki teljesen, vizéből csak a Kelupán házaspár és gyermekeik ihatnak.

Egyes okostóbiások úgy tudják, hogy Kelupán Ábel és Medejra még a vén Szelineknél is idősebbek, pedig neki már vagy 649 évre teszik a korát. Kelupánéknak annyi gyermekük van, mint fűszál a réten, mint erdőben a fa, van, aki kétszázra, de olyan is akad aki egyenesen ötszázra becsli a számukat. Bár már egész kis falut kitesz ez a különös család, még most sincs olyan esztendő, hogy ki ne pottyanna egy újabb Kelupán-ivadék az öreg kunyhó fűrészporral leszórt padlójára. Ezek a gyermekek aztán egy órán belül már járni is tudnak, és bármilyen kisebb állat kerül az útjukba, kis kacsójukkal menten kitekerik a nyakát, és amúgy nyersen marcangolni is kezdik.

Testvéreitől egyedül Kelupán Jézua különbözik, ő csak 12 évesen kezdett el beszélni és járni, és soha egyetlen állatot sem bántott. Ő mind közül Medejra legkedvesebb gyermeke, és bár Jézua már megtermett férfi, anyja olykor még most is ölbe kapja, ha olyan a kedve. Jézua egy különös figuráról kapta a nevét, akit egyesek istenként tisztelnek. Beszélik, hogy már több ezer éve lehet annak, hogy a szomjazó kutak hava szokatlanul hosszúra nyúlt. Már-már attól lehetett tartani, hogy mindenki szomjan pusztul, ekkor azonban megjelent ez a csodabogár, és a bort vízzé változtatta. Ha a helyiek bajba keverednek, még manapság is ehhez a fickóhoz röpítik fohászaikat.

Medejra asszony ezzel az egy gyermekével kereken két évig volt viselős. Amikor megszületett, az éltes asszonyság meg volt róla győződve, hogy ez a fiú végre viszi valamire, főpap lesz, vagy államférfi. Úgy nevelgette Jézuát, mintha ő lenne az egyetlen gyermeke, mózeskosarat font neki, és mindenhová magával cipelte 12 éves koráig. A gyermek azonban addig nemcsak, hogy nem tanult meg beszélni, de még egyetlen hang sem hagyta el a torkát, járni sem tudott. Édesanyja már azt hitte, hogy nagy reménysége örökre mozgásképtelen néma lesz, hiába a sok ráolvasás, a növényi főzetek. Végül egy éjszaka elcipelte a főerdész házába. Az emberek azt beszélik, hogy a gyermek attól a naptól kezdve beszélni és járni is tudott, Szigfrid Bonifác főerdész viszont nem beszélt többé. Azóta pontosan 20 év telt el, és a főerdész igen jó üzletet köthetett, a Kelupán házaspár gyermekei ugyanis attól a naptól nem tartják többé rettegésben a környék lakóit.