Váradra költözik a Komjádi

Ez a világ legerősebb vízilabdaverseny-sorozata és elérkezett az ideje annak, hogy lássuk a legjobbakat – ezekkel a szavakkal vezette fel Szakadáti László, az Európai Úszószövetség (LEN) helyi születésű igazgatója a Nagyváradon pénteken és szombaton zajló Bajnokok Ligája négyes döntőt (Final Four).

Kiss Csaba

2012. május 11., 08:042012. május 11., 08:04

A csütörtöki sajtótájékoztatón a LEN képviselői elmondták: az esemény iránt óriási az érdeklődés, Horvátországból például két televíziós csatorna is közvetít a négyes döntőről. A nagyváradi uszodát amúgy mobil lelátókkal bővítették ki, így 1800 néző fér be.

Ez utóbbi érthető, hiszen a legjobb négy között a Vasas és az olasz Pro Recco mellett két horvát együttes, a Mladost Zágráb és a Primorje Rijeka szerepel majd. A magyar csapat az eddigi hatszoros kupagyőztes itáliaiak ellen kezd, akiknél Kásás Tamás, Madaras Norbert és Benedek Tibor játszik.

„Nem félünk senkitől, és nemcsak a Pro Reccót jöttünk legyőzni, de meg szeretnénk nyerni a Bajnokok Ligáját. Tudom, hogy nem mi tűnünk erre a legesélyesebbnek, de már többször is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a meglepetésekre – mondta Földi László, a Vasas trénere, aki nagyon bízik a szurkolókban is. „Rengetegen ígérték, hogy eljönnek, azt mondták, olyan lesz a hangulat, mintha a Komjádi uszodában játszanánk” – tette hozzá az edző, aki legutoljára négy évvel ezelőtt jutott be együttesével a Final Fourba.

A másik elődöntős ágon a két horvát együttes csap össze – nekik ez lesz a hatodik egymás elleni meccsük ebben a szezonban. „Sajnos ez egyáltalán nem előny, nagyon ismerjük egymást, nem tud senki sem meglepetést okozni, így apró nüanszok döntenek majd” – mondta Ivan Asics, a Varga fivéreket, Dánielt és Dénest is foglalkoztató Primorje másodedzője.

Viszszavágnivalója a zágrábi együttesnek van, hiszen a horvát bajnoki elődöntős párharcban éppen a Rijeka ütötte ki a Mladostot. „Számunkra nagy eredmény, hogy eljutottunk a négyes döntőbe, hiszen a szezon előtt csak a negyeddöntőt neveztük meg célként” – jelezte Vjekoslav Kobescak zágrábi edző. A Cosmin Radut is foglalkoztató Mladost amúgy holtversenyben csúcstartó a győzelmeket tekintve a legrangosabb európai kupasorozatban, amely ettől az idénytől kezdve fut ismét Bajnokok Ligája néven.

A zágrábiak – akik a negyeddöntőben a Szegedet búcsúztatták – eddig hétszer emelhették magasba a trófeát, akárcsak a tavalyi győztes szerb csapat, a Partizan Belgrád.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK