A Bajnokok Ligája-győztes, román bajnok Bukaresti CSM-hez igazolt Paula Ungureanu, a Franciaországba szerződött Geiger Melinda és Allison Pineau, valamint Ana Maria Tănăsie és Luciana Marin után Szűcs Gabriella is távozott a megszűnés szélén álló, bajnoki ezüstérmes Nagybányai HCM női kézilabdacsapatától, és a Brăilai Dunărea színeiben lép majd pályára a követező élvonalbeli szezonban.
2016. június 16., 17:422016. június 16., 17:42
A klub csütörtökön jelentette be a nagyváradi születésű, korábbi magyar, jelenleg román válogatott balátlövő szerződtetését. Szűcs jelezte, hogy több helyről kapott ajánlatokat, de a Dunărea versenyképessége meggyőzte őt. „Továbbá több válogatottbeli csapattársam játszik itt és az edzővel, Costică Buceschivel már Nagybányán is dolgoztam együtt\" – idézi a klub honlapja az amúgy debreceni nevelésű klasszist.
A HCM-játékosok többségének távozása után kérdéses, hogy mi lesz a Máramaros megyei együttes sorsa, még Daniel Kotecz, a HCM sportmenedzsere sem tudja, hogy egyáltalán beneveznek-e a következő élvonalbeli szezonra. Amint azt lapunknak magyarázta, a nevezéseket július elseje és 15. között kell majd iktatni, de akkor már ő sem lesz a klubál, mert szerződése a hónap végén lejár. A távozó kézilabdázókat is megérti: „Minek maradtak volna, amikor az elmúlt 6-7 hónapban gyakorlatilag ingyen kézilabdáztak itt\" – fogalmazott. Hozzátette, hogy mostantól már a helyi önkormányzatnak kell megoldást találnia.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!