Fotó: Boda Gergely
2012. április 25., 07:462012. április 25., 07:46
A tavalyi ötödik helyezés után az idei szerény hatodik pozíció általános elégedetlenséget váltott ki a klub háza táján. Szalkay szerint a főtámogatók elveszítették a türelmüket, és könnyen megeshet, hogy ősztől kisebb költségvetést biztosítanak a csapatnak, vagy akár vissza is lépnek. A vezetőtanács egyik tagja, Borbély László RMDSZ-es politikus már a hétvégi gyűlésen közölte, hogy a továbbiakban ne számítsanak eddigi hathatós segítségére.
Egyébként Szalkay a maga elnöki tisztségét is kérdésesnek tartja. A keret és a jövő évi célkitűzés szempontjából is bizonytalanság honol a Maros KK-nál: az idegenlégiósok hazautaztak, a csapat kapitánya, a 35 éves Virgil Stănescu valószínűleg visszavonul, vagy legfeljebb még egy évet lehúz egy fővárosi gárdánál, Adrian Tudor pedig otthon, a feljutásra készülő konstancai csapatnál folytatná. Flavius Lăpuşte szívesen játszana még egy évet, azonban erőnléte nem biztos, hogy ezt lehetővé teszi. „Egyelőre csak annyi biztos, hogy továbbra is igényt tartunk a három ígéretes fiatalra, Baczóra, Borşára és Paliciucra, és ha sikerül megegyeznünk, akkor Dumitrut is Vásárhelyen tartanánk” – mondta el a klubelnök.
A Maros KK vezetői szeretnék, ha a tavaly késő ősszel érkező Szrecsko Szekulovics továbbra is vállalná a csapat felkészítését. A szerb edzőt két hét múlva várják vissza tárgyalásokra Marosvásárhelyre. A magyar bajnokságból érkező tréner azonban már most bejelentette, hogy amennyiben újabb évadot vállal, ő szeretné összeállítani a csapat keretét. A Déri Csaba helyébe hozott Szekulovics több ízben is panaszkodott, hogy a Marosvásárhelyen talált kerettagok némelyike nem felel meg edzői elképzeléseinek. Ez a csapat játékán is meglátszott, hiszen az amerikai légiósok képtelenek voltak beilleszkedni a szerb mester által megkövetelt fegyelmezett, európai jellegű játékrendszerbe.
Szalkay József meglátásában a klub vezetősége is tévedett, amikor az Egyesült Államokból érkező kosarasoknak sztárgázsit biztosított. Szintén a vezetőség hibája volt az első két hely egyikének megcélzása. „Be kellett volna érnünk az első négy hely valamelyikével, és akkor nem nehezedik akkora lelki nyomás a kerettagokra. Másrészt kár volt egyes játékosokat ajnározni, mert visszaéltek a bizalmunkkal” – ismerte be a klubelnök.
Jó példa erre a csapat egykori kapitánya és játékirányítója, Cooley, aki a rájátszás előtt úgy hagyta faképnél a csapatot, hogy hazautazásáról senkit nem értesített. Annak ellenére, hogy váratlan lelépése után többen is azt hangoztatták, nem fog hiányozni, mind Szalkay József, mind a csapat másodedzője, Szászgáspár Barnabás lapunknak beismerte, hogy a Kolozsvári U-Mobitelco ellen vívott, 3-1-re elvesztett negyeddöntős párharcban „Cooley nagyon is elkellett volna a pályán”.
Megóvta a Temesvári BC–Bukaresti CSM párharc ötödik, 78:64-es hazai sikerrel zárult mérkőzését a fővárosi csapat, mivel úgy véli: Branko Csuics jogosulatlanul szerepelt a találkozón. A CSM vezetői szerint a temesvári klub a találkozó előtt nem tudta igazolni, hogy befizette a szövetségnek a szerb játékos előző összecsapáson kapott technikai faltjáért járó pénzbüntetést – márpedig a szabályok szerint ebben az esetben a kosaras nem játszhat a meccsen. Adrian Vermeşan, a bánsági csapat technikai igazgatója ellenben azt állítja: a megszokott gyakorlat szerint a vasárnapi meccs játékvezetőinek adta át az összeget. A kosárlabda-szövetség (FRB) várhatóan ma dönt az ügyben – amennyiben a CSM állítása bizonyul igaznak, a temesváriak 20:0-ra veszthetik el a mérkőzést, és 3-2-es összesítéssel a pályán hasonló arányban megnyert negyeddöntőt. Az ítéletig az elődöntő műsorában csak egy mérkőzés (Medgyes–Ploieşti) szerepel a FRB honlapján, a Temesvár és a Kolozsvári U-Mobitelco hétvégi találkozóit egyelőre kivették a programból. B. G. M. |
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.