2012. május 22., 08:312012. május 22., 08:31
Amint arról már beszámoltunk, a férfibajnokság győztesénél, az MKB Veszprémnél is spanyol vezetőedző dolgozik majd a jövőben Antonio Carlos Ortega személyében, az ő érkezését szombaton jelentették be. Ezt megelőzően Magyarországon még nem vállalt munkát edzőként spanyol szakember.
Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt. A 2009-ben EHF-kupát nyert csapattal tavaly úgy szerepelt BL-döntőben, hogy az elődöntőben éppen a Győrt ejtette ki, míg idén nem jutott tovább az ETO középdöntős csoportjából. A spanyol edző elődje, a norvég Karl Erik Böhn távozott a Győrtől, mivel a magyar szövetség csak azzal a feltétellel engedte el fél évre az ETO-hoz, hogy a szezon végén már csak kizárólag a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.
Böhnt azzal a nem titkolt céllal szerződtette a győri klub, hogy végre sikerüljön megnyerni a legrangosabb trófeát, a BL-t, azonban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica idegenben lőtt több góllal jobbnak bizonyult a fináléban. Így aztán az ETO története hetedik európai döntőjét is elveszítette.
Csütörtökön négy játékos érkezését jelentik be hivatalosan. A kapus Herr Orsolya már játszott Győrben 2009-ig, ő és Szepesi Ivett Siófokról igazol át. Rédei-Soós Viktória idén bajnok lett az osztrák Hypo NÖ-vel, míg Hornyák Dóra Veszprémből szerződik Győrbe. Az ETO-tól hárman távoznak: Pálinger Katalin visszavonul, Ana Gros Németországban, Vérten Orsolya pedig a KEK-győztes, magyar bajnoki ezüstérmes Ferencvárosban folytatja pályafutását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.