Sógor Csaba a geokódolás eltörlését sürgette az EP-ben

Teljesen idejétmúlt a műsorszolgáltatások országhatárhoz kötése – mondta Sógor Csaba az Európai Parlamentben, ahol szerdán az egységes digitális piac stratégiájáról vitáztak

Krónika

2016. május 26., 15:382016. május 26., 15:38

Az RMDSZ-es képviselő szerint az üzleti érdekek ellenére, a technikai lehetőségek mai szintjén elfogadhatatlan, hogy a polgárok számára lehetetlen egyes sportesemények megtekintése azon a nyelven, amelyen ők azt szeretnék, még akkor is, ha előfizetéssel rendelkeznek az adott szolgáltató műsorára.

Az EP-képviselő által kiadott közlemény szerint az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt mutatta be az egységes digitális piacról szóló kezdeményezését, amely 16 intézkedési területet foglal magában. A digitális egységes piac lényege, hogy le kell bontani az interneten folytatott ügyletek előtt álló nemzeti akadályokat. A javaslatcsomag biztosítaná, hogy az európai polgárok roamingdíjak fizetése nélkül tudjanak telefonálni a kontinensen, vagy elektronikus eszközeikkel Európában bárhol, határoktól függetlenül hozzáférjenek a szolgáltatásokhoz, zenéhez, filmekhez és sporteseményekhez. Az EB számításai szerint a tagállamközi internetes tevékenység útjában álló akadályok megszüntetése további 415 milliárd euróval növelné az európai GDP-t.

Sógor Csaba a 16 intézkedés közül a területi alapú tartalomkorlátozás megszüntetésének fontosságára hívta fel a figyelmet – áll a közleményben. Az EP-képviselő véleménye szerint idejétmúlt az, hogy bizonyos műsorok szórása csak egy tagállam határain belül lehetséges. „Nem kérdés, hogy az Európai Unió országainak egységes digitális piacot kell képezniük, a fiatal generáció nem is érti, hogy miként beszélhetünk enélkül közös piacról\" – érvelt a képviselő. Sógor szerint a területalapú tartalomkorlátozás jelentősen hozzájárul a fogyasztói elégedetlenséghez és a belső piac felaprózódásához, ezért szükségszerű megvizsgálni azt, hogy milyen további intézkedésekkel lehet a műsorszolgáltatásokat országhatártól függetlenül elérhetővé tenni.

Mint ismeretes, Erdélyben is szűnni nem akaró felháborodás övezi azt az eljárást, miszerint – a szerzői jogi korlátozások miatt – az anyaországi M4 sportcsatorna kódolja azoknak a rangos sporteseményeknek a közvetítését, valamint ezek ismétléseit, amelyeket külföldi jogtulajdonosoktól vásárol. Lapunk korábbi megkeresésére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közölte, a „geokódolás\" kérdését a nemzetközi sportjogok külföldi tulajdonosaival megkötött szerződések szigorúan szabályozzák, és ezek az MTVA számára minden esetben kötelező érvényűek.

A külföldi jogtulajdonosok ugyanis a tulajdonukat képező sporteseményeket az elérhető legmagasabb bevétel érdekében országonként értékesítik azzal a kitétellel, hogy az adott ország vásárlója csak az ország határán belül szolgáltathat, ezzel biztosítva a külföldi jogtulajdonosok számára, hogy teljes áron tudják értékesíteni a jogokat más-más, akár szomszédos országokban is.

Rákérdeztünk a magyar közszolgálati médiánál arra is, hogy a fentiek fényében követhetik-e élőben a határon túli magyar tévénézők az M4 Sporton a riói nyári olimpia vagy a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság közvetítéseit. Az MTVA közölte: amennyiben a brüsszeli bürokráciánál célt ér a magyar kormánynak a versenykorlátozó sportjogi tilalmak eltörléséért folytatott lobbitevékenysége, akkor a közeljövőben van rá esély.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK