A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség 1400 lej bírságot rótt ki azokra a fiatalokra, akik egy márciusi kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtották a magyar zászlót – közölte hétfőn az RMDSZ.
2013. július 08., 21:352013. július 08., 21:35
2013. július 08., 21:372013. július 08., 21:37
Kovács Péter, a szövetség főtitkára üdvözölte a döntést, hangsúlyozva, „az ügyészség elismerte: a zászlóégetők hibáztak azáltal, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak, és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak”.
Kovács Péter szerint a zászlóégetés a romániai magyar közösséget is sértette, hiszen a piros-fehér-zöld a romániai magyaroknak is a nemzeti szimbóluma. „Nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogadtuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára” – közölte a főtitkár. Kovács Péter ugyanakkor emlékeztetett, az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata tett annak idején feljelentést az ügyészségen és a Román Labdarúgó-szövetségnél is a zászlóégető szurkolók ellen. Ilyen minőségben kaptak tájékoztatást az ügyészség által kirótt bírságról. Az MTI kérdésére elmondta, a zászlóégetésben részt vett egyik fiatalnak 800 lejt, a másiknak 600 lejt kell kifizetnie.
Amint arról beszámoltunk, Kolozsváron március 18-án a CFR és a Bukaresti Rapid bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói gyújtották meg a magyar zászlót a nézőtéren. A Hivatásos Labdarúgóliga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a Román Labdarúgó-szövetség pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől. Victor Ponta miniszterelnök a törvény szigorú alkalmazását kérte a hatóságoktól.
A kolozsvári zászlóégetésre utalva a március 26-ai, amszterdami Hollandia–Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók „egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ panaszára a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 20 ezer svájci frank bírságot rótt ki a román szövetségre. Mint ismeretes, Románia és Magyarország azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra. A román–magyar meccset szeptember 6-án rendezik Bukarestben.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!