Doppingvétségen ért sportoló felfüggesztéséről Romániában kizárólag az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD), illetve annak illetékes bizottsága dönthet, mint ahogyan az elvégzett tesztek eredményeinek a kezelése is az intézmény hatáskörébe tartozik – szögezi le közleményében a meldoniummal lebukott kajak-kenusok és atléták ügyében minden idők egyik legnagyobb doppingbotrányával szembekerülő szervezet.
2016. május 31., 14:582016. május 31., 14:58
2016. május 31., 15:062016. május 31., 15:06
Hangsúlyozzák, hogy ők gyakorlatba ültetik a nemzetközi ügynökség (WADA) javaslatait, ennek értelmében a március elseje után végzett tesztelések esetében is dönthetnek az ideiglenes eltiltás feloldásáról, amennyiben a minta milliliterenként egy mikrogramm alatti mennyiségű meldoniumot mutatott ki – a március elseje előtt levett mintáknál 15 mikrogramm/ml a toleranciaküszöb.
„Dönthetünk úgy is, hogy ennek ellenére hatályban hagyjuk az előzetes felfüggesztést, illetve ha az utólagos vizsgálatokkal bebizonyosodik, hogy a sportoló január elseje után még használta a január elseje óta tiltott hatóanyagot, akkor minden eredménye, amelyet az ideiglenes felfüggesztés feloldása után elért, törlődik, esetleges jutalmát és érmeit pedig visszavonják\" – szögezik le a közleményben.
Az ANAD emlékeztet ugyanis arra, hogy a hírhedtté vált meldonium esetében még nem tisztázott, hogy az mennyi ideig mutatható ki a szervezetben. Betiltása óta világszinten már több mint 150, többnyire orosz versenyző bukott le, de többségük állítja, hogy annak tiltólistára kerülése után már nem használta a vérkeringés-serkentőt. A világszervezet ezért engedményt adott, mint ahogyan egy kutatást is elrendelt a hatóanyag kimutathatósági idejének feltárására – ennek eredménye június közepére várható.
„Ez viszont nem menti fel a sportolót a felelősség alól\" – teszi hozzá az ANAD, hangsúlyozva, hogy bár a szer hatásáról alkotott vélemények megoszlanak, január elsejétől mégiscsak tiltólistán szerepel. A kajak-kenusok és az atléták esetében még tartanak a vizsgálatok, ezért ezzel kapcsolatban bármilyen információszolgáltatást korainak és sajnálatosnak tartanának. „Az intézmény azonnal tájékoztat, amint esetenként, külön-külön meghozza döntését\" – jelzik az ANAD-közleményben.
Romániát, mint ismeretes, hétvégén rázta meg az a példa nélküli doppingbotrány, amelyben szinte a teljes kajak-kenu válogatott érintett. A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) közleménye alapján az olimpiai kvótás Leonid Carp, Andrei Ștefan Strat, Elena Meroniac, Traian Neagu, Cătălin Turceag, Daniel Burciu és Petruș Gavrilă szervezetében is kimutatták a meldoniumot. Pár nappal előtte Ioan Mitrea bukott le a szerrel, miközben Liviu Dumitrescut növekedési hormon használata miatt tiltották el.
Az atléták közül most a riói ötkarikás játékokra készülő magasugrót, Daniela Stanciut függesztették fel meldoniumhasználat miatt, de előtte Mihai Donisan (magasugró) és Claudia Ștef (gyalogló) doppingtesztje is pozitív lett erre a hatóanyagra. A biatlonista Tófalvi Éva szervezetében ugyancsak meldoniumot mutattak ki, de őt nemzetközi versenyen tesztelték, akárcsak a korábbi világbajnok profi ökölvívót, Lucian Butét, akinek az A tesztje osztarinra lett pozitív.
A Digi FM rádiónak nyilatkozó Elisabeta Lipă sportminiszter hétfőn – az ANAD-közlemény előtt – Donisan és Ștef ideiglenes felfüggesztésének eltörléséről beszélt, ő ugyanis úgy tudja, hogy a két atléta mintájában kimutatott mennyiség megfelel a WADA előírásainak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!