Megvan Storck Eb-résztvevő magyar kerete

Megyeri Balázs (Getafe), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Korcsmár Zsolt (Vasas), Vida Máté (Vasas), Sallai Roland (Puskás Akadémia) és Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin) marad ki Magyarország Európa-bajnoki keretéből – jelentett be kedden délután Bernd Storck, az Ausztriában edzőtáborozó labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Krónika

2016. május 31., 16:342016. május 31., 16:34

2016. május 31., 17:072016. május 31., 17:07

A német szakember szerint mindannyian megérdemelték volna, hogy részt vegyenek a Franciaországban június 10-én kezdődő viadalon, de a szabályzat szerint csak 23 főt nevezhet a tornára.

„Nehéz döntés volt, különösen úgy, hogy láttam, hogyan edzenek\" – vezette fel sajtótájékoztatóján Storck. Mint jelezte, Megyeri, Gyurcsó és Korcsmár már kedden elhagyta az edzőtábort, Salla, Vida és Kocsis viszont még marad és Németországba is elutazik a világbajnok Nationalelf elleni szombati barátságos mérkőzésre.

A sportági szövetség hivatalos holnapja rámutat arra is, hogy Bese Barnabás személyében egy abszolút újonc is bekerült a franciaországi keretbe, az MTK védője ugyanis korábban még soha nem lépett pályára az A-válogatottban. Storck választása azért esett rá, mert a fiatal több poszton is tud játszani, ezért Fiola tartalékaként akár a jobbszélen is szerepeltethető. „Szeretném minden játékosnak megköszönni a munkáját, mindegyikük kitűnő játékos. Az ajtó továbbra is nyitva áll mindenki számára, hiszen ősztől újabb nagy feladat vár ránk, ekkor kezdődik a vb-selejtező sorozat\" – idézi a szövetségi kapitányt az Mlsz.hu.

A kontinensviadalra utazók végleges névsorát kedden éjfélig kell leadniuk a szövetségi kapitányoknak, Anghel Iordănescu pedig csak este szűkít román keretén. A ProSport információi szerint megvárta Vlad Chiricheș orvosi vizsgálatainak eredményeit.

Az UEFA-nak leadott hivatalos Eb-keretben a torna kezdetéig egy cserére van lehetőség, de kizárólag abban az esetben, ha valamely játékos frissen szerzett sérülés miatt nem tud pályára lépni a kontinensviadalon. Ha egy válogatott élni kíván ezzel lehetőséggel, akkor az UEFA orvosi stábjának is meg kell vizsgálnia a sérülést a csere jóváhagyásához.

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott szombaton 19 órakor a világbajnok német csapattal találkozik Gelsenkirchenben. Az Eb-n június 14-én elsőként Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, végül 22-én Portugália lesz az ellenfele Lyonban.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Lipcse).

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Krakkó), Juhász Roland (Videoton FC), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva).

Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bréma), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Pintér Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg).

Támadók: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (al-Gharafa), Nikolics Nemanja (Legia Varsó), Priskin Tamás (Slovan Pozsony), Böde Dániel (Ferencváros).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK