2012. május 10., 08:002012. május 10., 08:00
A portugál emiatt már nem is fogadta el kollégája üdvözlésre felé nyújtott kezét. Paulo Sousa most a FourFourTwo magazinnak adott interjújában azt mondta: fontos lett volna, hogy a válogatott éljen az eséllyel, és részt vegyen a soron következő tornán.
„Egyszerűen szégyen, hogy Magyarország nem jutott ki a 2012-es Eb-re. A magyar válogatott kerete jobb, mint a svédeké, mondhatnám, hogy minden adott volt a kitűzött cél eléréséhez.” A portugál szerint ha valaki a selejtezőcsoport nehézsége mögé bújik, az csak kifogást keres, „mert a magyar futballban találni annyi kiváló játékost, hogy megfelelően teljesítsen és sikert érjen el.”
A Videoton vezetői a Blikk megkeresésére nem kívántak semmit hozzáfűzni a vezetőedző szavaihoz. Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője sem kommentálta a hírt, de annyit azért megjegyzett, hogy a nemzeti csapat 1998 óta nem volt olyan eredményes, mint tavaly. Egervári Sándor sem kívánt Sousa szavaira érdemben reagálni: „Az én munkámat a szövetség elnöksége értékeli, és a testület meg is tette. Számomra ez a mérvadó.”
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javítva a 35. a FIFA világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek. A nemzetközi szövetség honlapján tegnap megjelent rangsorban a magyarokat a vb-selejtezős ellenfelek közül változatlanul a negyedik hollandok és a 33. törökök előzik meg. A románok a 45. helyen maradtak, az észtek pedig az 54. helyen állnak, míg a pont nélküli andorraiak – négyes holtversenyben – az utolsó, 205. pozíciót foglalják el. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese tavaly szeptemberben a 27. volt, az volt a legjobb magyar helyezés a rangsor jelenlegi számításának 1993-as bevezetése óta. |
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.