2012. május 16., 07:542012. május 16., 07:54
Iancu szerint amiatt nem nyújtották be az élvonalbeli szerepléshez szükséges licenckérelmet, mert egyértelmű volt, hogy nem tudnak megfelelni a feltételeknek. „Nem akartam a szövetségnél könyörögni, ezt Temesvár sem fogadta volna el” – fogalmazott a sportvezető, aki a bánsági klub játékosainak annyit üzent: akik megérdemlik, a következő idényben Liga 1-es csapatokban fognak szerepelni, akiknek pedig még fejlődniük kell, azoknak máshol kell munkát keresniük.
A fizetésüket Iancu ígérete szerint maradéktalanul megkapják. A klub jövőjére kitérve közölte, ha kell, segít jogilag feltámasztani a Temesvári Politehnica 2002 Részvénytársaságot, amely szerinte a klub dicsőséglistáját birtokolja, és a temesvári egyetem vezetőségénél is közbenjár majd a csapat felkarolása érdekében, azt azonban Iancu sem tudta megmondani, hogy a Poli a következő idényben milyen osztályban szerepel majd.
Amint arról beszámoltunk, a Liga 2 második csoportjának feljutó helyén álló Poli tartozásai miatt nem folyamodott az élvonalbeli indulási jogért, miután a Temes Megyei Tanács március 29-ei ülésén úgy döntött: leghamarabb csak nyáron veszi meg a klubot Marian Iancutól, így adósságait sem fizethette ki ugyanazon hónap végéig, amikor lejárt a nevezési határidő. A Poli visszalépése miatt a Liga 1-ből csak három csapat fog kiesni. Iancut egyébként a szövetség vezetőit sértő nyilatkozatai miatt a román szövetség közgyűlése hétfőn nemkívánatos személynek minősítette a román futballban, így a jövőben egyetlen klubnál sem vállalhat semmilyen szerepet.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.