2011. november 15., 09:012011. november 15., 09:01
A magyarok az elmúlt bő két évtized egyik legsikeresebb évét tudják le, és azt szeretnék, hogy ne rontsanak a statisztikákon. A piros-fehér-zöldek idén eddig hétszer nyertek, és egy döntetlen mellett kétszer kikaptak, egyaránt a hollandoktól. A mai ellenfél ugyanakkor szintén nem panaszkodhat, hiszen 2011-ben legyőzték többek között Norvégiát és Argentínát is, és döntetlent játszottak a németekkel, illetve Mexikóval.
A lengyelek a világranglista 64. helyén állnak, ám ez csalóka lehet, hiszen rendezőként nem játszottak Eb-selejtezőket, a barátságos meccsek pedig kisebb szorzóval bírnak, mint a tétmérkőzések. Franciszek Smuda kapitány együttesében hat Bundesliga-játékos található, hárman a BL-résztvevő török Trabzonsporban futballoznak, míg három labdarúgó a francia élvonalban szerepel. Érdekesség, hogy a keret két kapusa ugyanabban a klubban véd: Wojciech Szczęsny és Lukasz Fabianski is az Arsenal tagja. A két csapatnak ez lesz a 32. egymás elleni meccse, eddig 20 magyar és 7 lengyel siker, illetve 4 döntetlen született. A lengyelek a hétvégén 2-0-ra kikaptak az olaszoktól, és várhatóan a magyarok ellen alaposan felforgatják a kezdő tizenegyet.
Egervári Sándor a Liechtenstein ellen 5-0-ra megnyert meccshez képest nem számít a kisebb sérülést szenvedett Németh Krisztiánra és Korcsmár Zsoltra. „Lengyelországban szeretnénk megmutatni, hogy az eddigi eredményeink nem véletlenek. Idegenben nem mi vagyunk az esélyesek, de nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Egervári Sándor. A kapitány jelezte, nem ez lesz idén az utolsó lehetősége a tesztelésre: decemberben összehívja a ligaválogatottat, amelyben fiatal játékosokat szeretne játék közben látni egy európai együttes ellen.
A román válogatott az Eb-résztvevő görög csapattal méri össze erejét Altachban. A találkozón ott lehet a pénteki, belgiumi 2-1-es vereség előtt és után is sokak által hiányolt Marius Niculae, a Liga 1 jelenlegi gólkirálya ugyanis behívót kapott a liege-i román gólt lövő Daniel Niculae helyett, aki gyermeke keresztelője miatt hiányzik. Szintén ma rendezik az Eb-pótselejtezők visszavágóit, amelyeken a portugál–bosnyák összecsapás ígérkezik a legizgalmasabbnak a pénteki, boszniai 0-0 után.
Európa-bajnoki pótselejtezők, visszavágók, ma (zárójelben az első meccs eredménye és az élő tévéközvetítés időpontja): Horvátország–Törökország (3-0; Digi Sport 1, 21.00), Montenegró–Csehország (0-2; Digi Sport 3, 21.15), Portugália–Bosznia-Hercegovina (0-0; Digi Sport 1, Digi Sport Hu, 23.00), Írország–Észtország (4-0).
Európai válogatottak mai barátságos mérkőzései: Lengyelország–Magyarország (m2, sport.ro, 21.30), Görögország–Románia (RTV 1, 21.30), Honduras–Szerbia, Macedónia–Albánia, Fehéroroszország–Líbia, Szlovénia–Egyesült Államok, Ukrajna–Ausztria, Dánia–Finnország, Luxemburg–Svájc, Németország–Hollandia (Sport 1, 21.45), Olaszország–Uruguay, Anglia–Svédország (Sport Klub, 22.00), Franciaország–Belgium (Digi Sport 2, 22.00), Costa Rica–Spanyolország.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.