Cătălin Cherecheș, Nagybánya csúszópénz elfogadásával gyanúsított polgármestere megfellebbezi a kolozsvári törvényszék szerda esti döntését, miszerint harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték, ám a máramarosi megyeszékhely sportklubjai így is, úgy is megszenvedhetik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által – feljelentés nyomán – elindított eljárást.
2016. április 28., 17:542016. április 28., 17:54
A városvezetőt, mint ismeretes, a Nagybányai FCM futballklubjának vezetőségébe „küldött\" bizalmasa juttatta a hatóságok kezére, azt állítva, hogy részesedést kért és kapott az önkormányzati támogatásért cserébe. A harmincezer lej átvételekor kedden tetten ért Cherecheș viszont egy általa, a klub részére biztosított kölcsön egy részének visszafizetéséről beszélt, amelyet az FCM elnöke, Cristian Șpan adott át neki – utóbbi nem kívánt nyilatkozni lapunknak az ügyben.
Az viszont tény, hogy a DNA már tavaly bűnvádi eljárást indított Cherecheș ellen a Nagybányai HCM kézilabdaklubnál gyanított sikkasztási ügy miatt. Ezt követően a polgármester megvonta a nagyvonalú támogatást, de aktívan intézte, hogy a polgármesteri hivatal Minaur sportegyesülete átvegye a női és férfi kézilabdacsapatokat a tetemes adósságot felhalmozó, magántulajdonban lévő kluboktól.
Költözik a négyes döntő?
A Minaur bajnoki címvédő férfialakulata, mint ismeretes, hiába épített versenyképes csapatot a Bajnokok Ligája-szerepléshez, mert az ősszel kialakult problémák nyomán szétesett, és már csak az alsóházi rájátszásban harcol az élvonalban való bennmaradásért. A HCM női együttese viszont a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjéig menetelt, a hazai pontvadászatot pedig ezüstéremmel zárta a Bukaresti CSM mögött.
A Román Kupa szerdai nyolcaddöntőjéből a Ploiești-en aratott 29-27 arányú sikerével jutott tovább, és bár a negyeddöntő még hátravan, a város már korábban megpályázta a május végi négyes döntő megszervezését. Ez viszont Cherecheș letartóztatása miatt kérdésessé vált, mivel egy korábbi nyilatkozata szerint vállalta volna, hogy magánalapítványa révén támogatja az eseményt.
A történtek kapcsán a ProSportnak nyilatkozó Alexandru Dedu, a Román Kézilabda-szövetség (FRH) elnöke jelezte, hogy a torna megszervezésére vonatkozóan péntekig vár megerősítést Nagybányáról. „Nem a Nagybányai HCM a szervező, hanem a polgármesteri hivatal, a városi tanács. Ha nem kapunk megerősítést, úgy a szövetség kész más megoldást keresni\" – fogalmazatott az FRH-vezető.
A Krónika által felkeresett Ludescher István, a Cherecheșt helyettesítő alpolgármester nem tud ilyen irányú megkeresésről, elismerte viszont azt is, hogy a sportügyekkel eddig ő nem foglalkozott, azokat a városvezető intézte. Emlékeztetett viszont arra, hogy neki már van tapasztalata „helyettesítésben\", mert hat évvel ezelőtt is került hasonló helyzetbe.
„Akkor egy évig tartott, most remélem, rövidebb lesz. A hozzám eljutott információk tudatában eltúlzottnak tartom az ügyészség intézkedését. Remélem, hogy Cherecheș sikeresen fellebbez\" – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy az általa képviselt RMDSZ értelmetlennek tartotta azt, hogy Nagybányán polgármesterjelöltet indítsanak, inkább politikai alkuval akarják biztosítani, hogy a következő négy évben is legyen magyar alpolgármesterük. Cherecheș újabb mandátumra akar pályázni – a választási iroda szerint az ügyészségi eljárás ellenére lehetősége van erre –, ezért bevallása szerint számított a törvényszéki döntésre. „Választási kampány van\" – közölte a sajtónak.
Bizonytalanság a HCM-nél
A nyári helyhatósági választások óhatatlanul is befolyásolják a sportéletet. Daniel Kotecz, a Nagybányai HCM sportigazgatója is elismerte: a helyi kézilabdacsapatok sorsa immár a városvezetésen múlik. Hozzátette viszont, a Román Kupát nem a polgármester szervezi, és a klub sem Cherecheșé: az önkormányzat döntései számítanak, ezzel együtt az elöljáró letartóztatása azért hatással van rájuk is. „Nem tudjuk még, mi lesz. De sajnos már hat hónapja nem kaptunk pénzt a polgármesteri hivataltól. Saját bevételeinkből működünk és cégről cégre járunk támogatást koldulva. Ha nem lettünk volna egy páran elszántak, már tavaly novemberben megszűnt volna a csapat\" – közölte lapunkkal a sportvezető.
Kotecz nem tudja, hogy mi lesz nyár után, de szerinte ha a szándék megvan, úgy megoldható lenne, hogy a játékosok bérének törlesztésével a városi sportklub átvegye a két csapatot. „A férficsapat esetében olyan 30-40 ezer euró kellene, ami szerintem nem olyan óriási összeg egy élvonalbeli gárda esetében\" – vallja. Jelenleg viszont csak az biztos, hogy a női alakulat tagjainak hetven százaléka távozni fog, Kotecz szerződése is lejár július elsején. „Nem várhatod el olyan klasszisoktól, mint amilyen Pineau, hogy pénz nélkül játsszon nálad. Már így is elismerésre méltó, hogy eddig kitartottak és becsülettel harcoltak\" – szögezte le a sportvezető.
Szerinte kár lenne, ha a város elveszítené a Román Kupa négyes döntőjének megszervezését, de az nem rajtuk, nem a klubon múlik. Úgy véli, bárkivel is sorsolják majd őket össze a negyeddöntőben, nem lesz egyszerű feladatuk, mert sok a sérült a csapatban. Ennek ellenére optimista a továbbjutás tekintetében, és a kupáért is harcolni fognak ugyanúgy, ahogyan a bajnokságban és a BL-ben is tették.
A női Román Kupa nyolcaddöntőjének eredményei: Slobozia–Disznód 32-22, Beszterce–Rapid 28-34, Ploiești–Nagybánya 27-29, Galac–HCM Roman 16-33, Craiova–Kolozsvár 35-25, Brăila–Râmnicu Vâlcea 28-25, Sebes–Zilah 35-36, Brassó–Bukaresti CSM 29-33.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!