Kisorsolták a jövő évi Eb kvartettjeit

Első ránézésre rendkívül nehéz, illetve kifejezetten könnyű kvartett is összejött a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság pénteken, Kijevben tartott csoportsorsolásán.

Krónika

2011. december 05., 08:362011. december 05., 08:36

A B csoportban a vb-ezüstérmes hollandok és az Eb-második németek párharca akár döntő is lehetne az erőviszonyok szerint, itt még a dánok és a portugálok kaptak helyet. Ebben a négyesben csak a portugálok nem nyertek még Eb-t, ők 2004-ben ezüstéremig jutottak. A németek háromszor (1972, 1980, 1996), míg a hollandok (1988) és a dánok (1992) egyszer-egyszer hódították el a trófeát. „Valahogy a csoport egyik szövetségi kapitányának arca sem sugárzott a boldogságtól – nyilatkozta Bert van Marwijk, a vb-ezüstérmes hollandok trénere. – A csoport nagyon erős, de ennek van egy előnye is: már itt nagyon motiváltak leszünk.”

Joachim Löw német kapitány is tisztában van vele, hogy ez a legerősebb négyes. „Hollandia és Portugália világklasszisokat tudhat a keretében, Dánia pedig tipikus tornacsapat, és nagyon kellemetlen ellenfél, eszük ágában sincs megijedni a nagy nevektől – ez teszi őket veszélyessé” – elemezte ki az ellenfeleket Löw. Morten Olsen dán edző szerint ennél rosszabbul nem is járhattak volna, míg a selejtezőkben éppen a skandinávok mögött zárt, így pótselejtezőre kényszerült portugálok kapitánya, Paulo Bento kijelentette, eleve úgy készülnek, hogy bárkivel fel tudják venni a versenyt, így a legnagyobb sztárcsapatokkal is.

A címvédő és világbajnok spanyol válogatott Olaszország, Horvátország és Írország együttesével került azonos négyesbe – itt is izgalmas párharcok várhatók. „Nagyon nehéz csoportba kerültünk, bár a kontinensbajnokságnak mind a tizenhat csapata nagyon jó, és mindegyiknek megvan az erőssége” – fogalmazott Vicente del Bosque, a vb- és Eb-aranyérmes spanyol gárda irányítója. Cesare Prandelli, Olaszország kapitánya elismerte, hogy nem ezt akarták, a spanyolok mellett – akikkel mindjárt az első fordulóban megmérkőznek – a Giovanni Trapattoni által felkészített íreket is mindenképpen el szerették volna kerülni. Trapattoni bízik abban, hogy „eljön majd az ő pillanatuk is”, Slaven Bilic pedig annyival elintézte, hogy itt nem lehet könnyű ellenfeleket kapni, hiszen Európa legjobb 16 csapata szerepel a tornán.

A házigazdák közül a lengyelek nem panaszkodhatnak a sorsolásra, ugyanis a csehekkel, a görögökkel és az oroszokkal kerültek azonos csoportba. A nyitómeccset a 2004-ben aranyérmes görögökkel vívják június 8-án, Varsóban. Az ukránok négyesében presztízsrangadó is lesz, ugyanis az angolok és a franciák is a D csoportban kaptak helyet, akárcsak a svédek. „A csoportunk mindegyik csapata erős, nagyon kiegyenlített a négyes. A legjobb az lett volna, ha az A csoportba kerülünk, de legalább a B-t megúsztuk, az borzasztó erős” – nyilatkozta Fabio Capello, az angolok kapitánya. Francia kollégája, Laurent Blanc szerint a csoportjuk sokkal veszélyesebb annál, mint ahogy első pillantásra tűnik, és „nagyon kell vigyázniuk, nem szabad elbízzák magukat”. A csoportok első két helyezettje a negyeddöntőbe jut. A finálét július elsején, Kijevben rendezik.

Az Eb csoportbeosztása, A csoport:
Lengyelország, Csehország, Görögország, Oroszország. B csoport: Hollandia, Dánia, Portugália, Németország. C csoport: Spanyolország, Írország, Horvátország, Olaszország. D csoport: Ukrajna, Franciaország, Svédország, Anglia.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél