Kézilabda: magyar edzés meccs közben

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Büszkén jelentem, hogy Kovács „Kokó” Istvánt lehagytam stadionfutásban – persze nem az ókori játékok klasszikus számáról van szó, hanem az Olimpiai Park vízilabda- és kézilabdacsarnoka közötti keddi alkalmi időfutamról, amit a többi újságíró és magyar küldöttségtag társaságában teljesítettem.

2012. augusztus 01., 08:182012. augusztus 01., 08:18

Mivel a Magyarország–Montenegró vízilabdameccs vége és a dél-koreaiak elleni kézilabda-találkozó kezdése között csupán három percet „hagytak” nekünk a szervezők, jó időeredménnyel végül csak két percet késtem – lemaradva így Perez és Nagy László találatairól, illetve Jong Ji Kjong azokra adott válaszairól. A szurkolókat azonban mintha „klónozták” volna, hiszen a Copper Boxban ugyanúgy több száz magyar buzdította a fiúkat, mint a pólónak otthont adó arénában.

Eleinte azonban itt sem volt hatása ennek, az első félidő végére mintha kiütközött volna a szoros program miatti fáradtság (Dánia ellen vasárnap késő este játszott a csapat). Nagy László 14. percben lőtt gólja még 6-4-es vezetést ért a magyaroknak, akik a következő negyedórában már csak egy gólt tudtak szerezni – körbelőve a kaput és naggyá téve Park Csanjung hálóőrt. Mivel a másik oldalon Mikler Roland is kirobbanó formában volt (a végén 49 százalékos védési aránnyal zárt), a szünet után csak 9-7-es koreai vezetéssel folytatták a küzdelmet.

Mint később kiderült, az első játékrészt eleve tanulásra szánták Ilyésék, a félidőben kigondolt új taktikai variációk begyakorlására pedig újabb negyedórát áldoztak. Ezalatt sikerült kiegyenlíteni, majd 16-16-tól egy fergeteges utolsó negyedórát produkált a válogatott. Három, majd négy góllal is elhúzott, így az is belefért, hogy négy perccel a vége előtt Nagy kétperces kiállítást kapott – a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú győzelmet már nem adták ki a kezükből a magyarok.

„Mivel a koreaiakkal csak 3-4 évente van esélyünk tétmeccset játszani, nagyon keveset tudunk róluk, ráadásul a késői dán meccs után nem sok időnk volt a felkészülésre hétfőn. Ezért eleve kétfelvonásos csatára készültünk – elemzett a mérkőzés után Mocsai Lajos. – Az első játékrészben úgy kellett kiismernünk a taktikájukat, hogy meccsben maradunk, és nem is áruljuk el azt, mivel készültünk ellenük. Ez annak ellenére is sikerült, hogy hat nagy ziccert hagytunk ki. A hajrára pedig elővettük a fegyverünket, Nagy László kijött szélre, középen helyet hagyva a gyors embereinknek, akiket a széthúzott védelem miatt már könnyebben tudtunk megjátszani.”

A szakember szerint a koreaiak nagyon készültek a magyarok elleni találkozóra, és ezért a horvátok elleni első meccsüket is beáldozták, ám az ő csapata nem fogja ezt tenni a következő rangadókkal, csak azért, hogy pihentebb legyen a szerbek elleni meccsre, amely az eddigi papírforma alapján a továbbjutásról dönthet majd. „Számítottunk arra, hogy szoros lesz, és hogy a kapuban is többet kell majd hozzátenni a sikerhez. A dánok elleni meccs után visszanéztem azt a 10 percet, amikor pályán voltam, és próbáltam tanulni azokból a hibákból” – árulta el Mikler.

Kiss Csaba, London

Férfi kézilabda, 2. forduló, A csoport: Izland–Tunézia 32-22, Svédország–Nagy-Britannia 41-19. B csoport: Magyarország–Dél-Korea 22-19. Női kézilabda, 2. forduló, A csoport: Brazília–Montenegró 27-25. B csoport: Franciaország–Spanyolország 18-18, Norvégia–Svédország 24-21.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK