Kassai Viktor vezeti pénteken a labdarúgó-Európa-bajnokság nyitómérkőzését, amelyen a házigazda franciák a románokkal találkoznak a Saint-Denis-i Stade de France-ban.
2016. június 08., 01:102016. június 08., 01:10
2016. június 08., 12:352016. június 08., 12:35
Az MTI tájékoztatása szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedd este hozta nyilvánosságra, hogy a 40 éves magyar játékvezető lesz a bíró a 21 órakor kezdődő összecsapáson. Kassai segítői Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám lesznek, a negyedik játékvezető pedig a holland Björn Kuipers lesz. A szombati csoportmérkőzések bíróit szerdán jelenti be az UEFA.
Kassai Viktor többek között 2008-ban a pekingi olimpiai labdarúgótorna döntőjét vezette, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon az egyik nyolcad-, és elődöntőben, 2011-ben pedig a Bajnokok Ligája-fináléjában fújta a sípot. A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választotta.
A magyar sípmester a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon az angol-ukrán csoportmérkőzésen nem adta meg a társházigazdák szabályos gólját, emiatt a torna későbbi szakaszában már nem vezethetett mérkőzést.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!