Hátsón billentették a magyar hokiválogatottat

„Kaptunk egy leckét. Köszönöm a kollegámnak, hogy csapata hátsón billentett minket" – fogalmazott Magyarország jégkorong-válogatottjának szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz a franciáktól kedd este elszenvedett 6-2-es vereség után. 

Krónika

2016. május 11., 16:242016. május 11., 16:24

Az oroszországi elit világbajnokság szentpétervári B csoportjában ugyanis épp az amúgy kiesés ellen védettséget élvező gallok, valamint a németek ellen reméltek pontszerzést, így viszont három forduló után még nyeretlenek, és jelentősen csökkent az esélyük arra, hogy bennmaradjanak a sportág élvonalában.

„Most kiderült, hogy teljesen mindegy, Kanada vagy Svédország ellen játszol, ugyanúgy kell hokizni, és mi ebben buktunk el. A franciák gyorsabbak voltak és pontosabbak, míg a mieink pocsékul döntöttek a korongkezelésekkor. Hiába tartottuk az ellenfelet 21 lövésen, kaptunk hat találatot, és ebből négy tiszta lehetőségből született\" – értékelt a kanadai szakember.

A Magyar Jégkorongszövetség hivatalos honlapja által idézet magyar játékosok sem próbálták szépíteni a történteket: Rajna Miklós az idény talán „legszerencsétlenebb harmadát\" élte meg, de Sofron Istvánnak is fáj a találkozó nagyobb hányadában mutatott gyenge teljesítményük. „Ezen a szinten minden csapatban vannak NHL-esek, vannak, akik el tudják dönteni a mérkőzéseket, most például Treille hármat lőtt és folyamatosan a mi kapunk előtt dominált. Ám dolgozunk tovább, van még négy meccsünk, és a legvégéig fogunk harcolni azért, hogy elérjük az álmainkat\" – szögezte viszont le az olasz Fassa alakulatának bekkje, Vas Márton, aki szerdán 20.15-től már a finnek ellen korcsolyázhat ki a pályára.

Az ötödik fordulóban Magyarország pénteken, 16.15-től játszik az Egyesült Államok legjobbjaival, másnap Fehéroroszország lesz az ellenfél (16.15), míg végül hétfőn, a németek ellen zárják a csoportkört (20.15). Utóbbi alakulat amúgy kedden kisebb meglepetésre legyőzte a szlovákokat, míg az A csoportban Svájc 3-2-re verte Dániát, Norvégia pedig Kazahsztánt múlta felül 4-2-re.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK