2012. május 15., 07:352012. május 15., 07:35
Mircea Sandu elnök bejelentette, hogy pert indítanak az országos sporthatóság (ANS) ellen, mivel az két különböző, de egyaránt a Mititelu által létrehozott egyesület számára is kiadta ugyanazt a működési engedélyt. Az elnök azonban azt is javasolta, hogy a várost ne büntessék a klubvezető felelőtlensége miatt, és a következő szezonban biztosítsanak egy helyet a Craiova számára a Liga 2-ben. Mititelu szerint viszont éppen a közte és a FRF között zajló perek miatt nem volt joga a közgyűlésnek ítélkeznie felette. „Ez egy súlyos törvényszegés, amit egy hétig készítettek elő. Az egész közgyűlés egy szavazógép” – nyilatkozta a döntés hallatán a craiovai klubvezető.
Sandu azt is bejelentette, hogy mivel a Liga 2 második csoportjának feljutó helyén álló Temesvári Poli nem nyújtott be licenckérelmet, az élvonalból csak három csapat esik ki, a 15. helyezett jövőre is a Liga 1-ben indulhat. A Poli tartozásai miatt nem folyamodott az indulási jogért, miután a Temes Megyei Tanács március 29-ei ülésén úgy döntött: leghamarabb csak nyáron veszi meg a klubot Marian Iancutól, így adósságait sem fizethette ki ugyanazon hónap végéig, amikor lejárt a nevezési határidő. Iancut egyébként a szövetség vezetőit sértő nyilatkozatai miatt a közgyűlés 188 szavazattal nemkívánatos személynek minősítette a román futballban, így a jövőben egyetlen klubnál sem vállalhat semmilyen szerepet.
„Mititelunak és Iancunak semmi keresnivalója nincs köztünk. Nemcsak két nagy múltú klubot tettek tönkre, hanem két, nagy futballhagyományokkal rendelkező várost is” – mondta Mircea Sandu.
A Konstanca megyei szövetséget képviselő Vasile Mihu javaslatára a közgyűlés – jogerős bírósági ítéletig – érvénytelenítette azon tisztségviselők felfüggesztését, akik ellen bűnügyi vizsgálat zajlik.
Az ügy a játékvezetői bizottságot (CCA) érinti leginkább, hiszen tavaly éppen egy vesztegetési ügyben való érintettség miatt függesztették fel annak elnökét, Vasile Avramot. A CCA-nak így jelenleg két jogerősen megválasztott vezetője is van, Avram, valamint az utódjául megválasztott Ion Crăciunescu. A játékvezetőket érintő másik döntés szerint a pénteken újrajátszott kolozsvári rangadóra, valamint a május 23-ai Dinamo–Rapid kupadöntőre is külföldi bírókat hívnak. Utóbbit eredetileg az U–CFR bajnoki találkozót a 27. percben félbeszakító Alexandru Tudor vezette volna.
Liga 1, 32. forduló, vasárnap esti eredmények: Rapid–Pandurii Târgu Jiu 2-2 (N. Grigore 40., Teixeira 43., illetve Lemnaru 33., 72.), FC Vaslui–Sportul Studenţesc 1-0 (Wesley 60.), Brassói FC–Steaua 1-2 (Moutinho 47., ill. Martinovics 14., Rusescu 18. – 11-esből). A Ceahlăul Piatra Neamţ–Astra Ploieşti mérkőzés lapzárta után ért véget. A 33. forduló műsora, ma: Kolozsvári U–Nagyszebeni Voinţa (GSP tv, 20.00), CS Mioveni–Kolozsvári CFR (Digi Sport 1, 21.30). Szerda: Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna (Digi Sport 1, 16.00), Sportul–Rapid (Digi Sport 1, 18.00), Galaci Oţelul–FC Vaslui (Digi Sport 1, 21.30). Csütörtök: Marosvásárhelyi FCM–Ceahlăul Piatra Neamţ (Digi Sport 1, 17.00), Târgu Jiu-i Pandurii–Petrolul Ploieşti (Digi Sport 1, 19.00), Astra Ploieşti–Brassói FC (Dolce Sport, 19.00), Steaua–Dinamo (Digi Sport 1, 21.45).
A Liga 1 állása:
1. Vaslui 32 20 4 8 55-28 64
2. Kolozsvári CFR 31 19 7 5 54-28 64
3. Steaua 32 18 8 6 43-23 62
4. Dinamo 32 17 8 7 52-29 59
5. Rapid 32 16 10 6 51-29 58
6. Oţelul 32 15 7 10 33-26 52
7. Kolozsvári U 31 10 14 7 41-32 44
8. Pandurii 32 11 11 10 45-37 44
9. Concordia 32 12 6 14 39-50 42
10. Petrolul 32 10 9 13 42-41 39
11. Brassó 32 11 6 15 33-32 39
12. Ceahlăul 31 10 9 12 30-40 39
13. Astra 31 10 8 13 33-35 38
14. Medgyes 32 10 8 14 38-52 38
15. Vásárhely 32 7 11 14 29-42 32
16. Szeben 32 7 8 17 20-41 29
17. Sportul 32 5 12 15 30-53 27
18. Mioveni 32 2 6 24 19-69 12
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.