Hamilton győzött a Hungaroringen

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

MTI

2012. július 29., 17:122012. július 29., 17:12

A 2008-as világbajnok mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második, illetve a harmadik helyen.

Lewis Hamilton – aki rajt-cél győzelmet aratott a mogyoródi pályán – idei második, pályafutása 19. futamgyőzelmét szerezte meg. A britet harmadszor intették le elsőként a Magyar GP-n.

A Hungaroringen rendezett viadalon a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel ötödik lett, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso pedig a hatodik helyen végzett.

A 27 éves Hamilton végig nagyon magabiztosan versenyzett, komoly veszélyt csak a 2007-ben világbajnok Räikkönen jelentett számára, aki a hajrában egyre közelebb került hozzá, de megelőzni már nem tudta.

A rajt előtti felvezető kört meg kellett ismételni, mert a hétszeres világbajnok Michael Schumacher Mercedese beragadt.

Schumacher, aki fénykorában négyszer nyerte meg a Magyar GP-t, és ezzel vezeti az örökranglistát, a 60. körben feladta a viadalt.

27. Magyar Nagydíj, végeredmény:

1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:41:05.503 ó

2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1.032 mp hátrány

3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 10.518 mp h.

4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 11.614 mp h.

5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 26.653 mp h.

6. Jenson Button (brit, McLaren) 30.243 mp h.

7. Bruno Senna (brazil, Williams) 33.899 mp h.

8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 34.458 mp h.

9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 38.350 mp h.

10. Nico Rosberg (német, Mercedes) 51.234 mp h.

11. Nico Hülkenberg (német, Force India) 57.283 mp h.

12. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:02.887 p h.

13. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:03.606 p h.

14. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:04.494 p h.

15. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1 kör h.

16. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 kör h.

17. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1 kör h.

18. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 2 kör h.

19. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 2 kör h.

20. Charles Pic (francia, Marussia) 2 kör h.

A pontversenyek állása a 11. futam után (még 9 van hátra):

Pilóták:

1. Fernando Alonso 164 pont

2. Mark Webber 124

3. Sebastian Vettel 122

4. Lewis Hamilton 117

5. Kimi Räikkönen 116

6. Nico Rosberg 77

7. Jenson Button 76

8. Romain Grosjean 76

9. Sergio Perez 47

10. Kobajasi Kamui 33

11. Pastor Maldonado 29

12. Michael Schumacher (német, Mercedes) 29

13. Paul di Resta 27

14. Felipe Massa 25

15. Bruno Senna 24

16. Nico Hülkenberg 19

17. Jean-Eric Vergne 4

18. Daniel Ricciardo 2

Csapatok:

1. Red Bull 246

2. McLaren Mercedes 193

3. Lotus 192

4. Ferrari 189

5. Mercedes 106

6. Sauber 80

7. Williams 53

8. Force India 46

9. Toro Rosso 6

Következik: Belga GP, Spa-Francorchamps, szeptember 2.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK