Fotó: MTI
2009. november 04., 09:182009. november 04., 09:18
Ezt Retteghy István, a testület elnöke jelentette be az ülést követően, egyúttal hozzátette, hogy a versenybizottság hétfői döntését elfogadva a mérkőzést hivatalosan 0-3-as végeredménnyel a vendégek nyerték. Ez pedig azt jelenti, hogy a Ferencváros – amely ebben a szezonban 13 fordulót követően 13. alkalommal került a fegyelmi bizottság elé – a 15. helyre csúszott vissza a táblázaton.
A budapesti klub így már nézők nélkül kénytelen lejátszani ma a 11. fordulóból elhalasztott Győr elleni bajnokit. Retteghy elmondta, hogy a szabályok ebben az esetben lehetőséget adnak a pontlevonásra is, ám ezzel nem kívántak élni: „Azt tartottuk szem előtt, hogy a bajnokság lehetőleg ne a zöld asztal mellett dőljön el, ezért nem alkalmaztunk pontlevonást. Ez a mostani is egy kemény büntetésnek számít.”
Berki Krisztián, az FTC Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnap még nem tudta, fellebbeznek-e: „A büntetés mértékét kicsit túlzottnak tartom, éppen ekkora pénzösszegeket kellene ráfordítanunk a biztonsági intézkedésekre, hogy ki tudjuk szűrni a botrányt okozó személyeket. Nincs halasztó hatálya a döntésnek, szóval el kell fogadnunk, de csak a döntés kézhezvétele után döntünk, hogy fellebbezünk-e.”
Berki hozzátette: fontosnak tartja, hogy a jogalkotók találkozzanak azokkal a biztonsági emberekkel, akik a „frontvonalban” dolgoznak, mindenképpen olyan megoldást kell találni közösen, amely lehetővé teszi, hogy azonnal beazonosítsák és kitiltsák ezeket a drukkereket. A zöld-fehérek sportvezetője elmondta: már készülőben van a klub kártyás rendszere, így várhatóan a tavaszi szezonban már nem lehet „anonim módon” belépni az Albert-stadionba.
Eközben Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentette, fegyelmi eljárás indult két rendőri vezető ellen a történtek kapcsán. A miniszter – az ügyben elrendelt belső rendőri vizsgálat eredményére hivatkozva – azt mondta: a rendőrség megfelelő létszámban biztosította a mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna.
Draskovics Tibor hangsúlyozta: a rendelkezésre álló videofelvételeken jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A miniszter beszélt arról is, a rendőrségnek szeptember óta jogszabályi felhatalmazása van arra, hogy megtiltsa egy futballmérkőzés megtartását, ha ezt szükségesnek tartja, szerinte annál nagyobb büntetés, hogy egy meccset nem lehet megtartani, kevés van.
Draskovics Tibor emlékeztetett arra: kezdeményezésére úgy módosult a büntető törvénykönyv, hogy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek azok, akik egy tömegrendezvényen csoportosan követnek el a garázdaságot.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.