Feltámadtak a Vörös Bikák

Tavalyi formáját idézve rajt-cél győzelmet aratott a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) a Forma–1-es világbajnokság tegnapi, Bahreini Nagydíján a szahíri pályán. A futam feszült légkörben zajlott, Bahreinban ugyanis a hétvégén kiéleződtek az ellenzék és a kormányoldal közötti ellentétek, amelyek erőszakos akciókba torkolltak, egy síita férfi életét is vesztette a konfliktus során.

Balogh Levente

2012. április 23., 07:342012. április 23., 07:34

A tiltakozók lángoló gumiabroncsokból állítottak barikádokat a főváros, Manama utcáin, miközben a versenynek otthont adó pályát kutyás, felfegyverzett rohamrendőrök és páncélos katonai járművek biztosították. A futamon azonban közvetlenül nem éreztették hatásukat a zavaros körülmények, bár a tiltakozók egyik követelése épp a verseny elhalasztása volt. Mint ismeretes, tavaly az országban kitört forrongások miatt el is maradt a Bahreini Nagydíj.

Már a szombati időmérő is a tavalyi világbajnoki idényt idézte fel, hiszen az elmúlt két év világbajnoka, Vettel, aki az idei futamokon nem tudta eddigi formáját hozni, feltámadt, és maga mögé utasítva a McLarent és a Mercedest, megszerezte az első rajtkockát. A második pozícióból Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes), a harmadikról Mark Webber (Red Bull) indult, utánuk Jenson Button (McLaren–Mercedes) és Nico Rosberg (Mercedes) következett.

A rajtot követően Vettel megőrizte vezető pozícióját, mellette a Lotus–Renault versenyzője, Romain Grosjean volt a nyitány főszereplője, aki a hetedik helyről indulva följött a harmadikra, majd a hetedik körben a második helyen haladó Hamiltont is megelőzte. Az angolra a továbbiakban is rájárt a rúd, első boxkiállása után ugyanis a mercedeses Rosberg mellé tért vissza, aki leszorította a pályáról, így még jobban visszaesett.

A német pilóta ugyanezt a ferraris Alonsóval szemben is elkövette, a versenybírák mindkét esetet vizsgálták. Közben nem csupán Grosjean ment jól, hanem a másik Lotust vezető Räikkönen is, a 11. helyről rajtoló finn csapattársát is megelőzve a versenytáv felénél már a második helyen száguldott, és egyre közelebb lopakodott az élen haladó Vettelhez.

A két versenyző egyszerre állt ki a boxba, de a Lotus szerelői lassúnak bizonyultak, így Vettel növelni tudta előnyét. Räikkönen abroncsai pedig hamar föladták a küzdelmet, így már nem tudta megakadályozni Vettel győzelmét, aki ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. (Vettel egyébként annyira elhasználta az üzemanyagát, hogy a célvonalon áthaladva azonnal le kellett állnia, és ugyanígy járt Rosberg, valamint a ferraris Massa is.)

A Lotus azonban nem panaszkodhatott, hiszen a második helyet azért megszerezte a finn, míg a dobogó harmadik fokára csapattársa, Grosjean állhatott föl. „Hihetetlen futam volt, nagyon nehéz körülmények között versenyeztünk. Fontos volt, hogy sikerült jól elkapnom a rajtot, így sikerült akkora előnyt összeszednem, amennyi elég volt az első hely megőrzéséhez. A szerelőknek is sokat köszönhetek, egész hétvégén dolgoztak az autón” – nyilatkozta a futamot követően Vettel. n Balogh Levente

Bahreini Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull–Renault), 2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus–Renault), 3. Romain Grosjean (francia, Lotus–Renault, 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault), 5. Nico Rosberg (német, Mercedes), 6. Paul di Resta (Brit, Force India–Mercedes), 7. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 8. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 9. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 10. Michael Schumacher (német, Mercedes). Az összetett pontverseny élcsoportja, pilóták: 1. Vettel 53 pont, 2. Hamilton 49, 3. Webber 48, 4. Jenson Button (brit, McLaren–Mercedes) 43, 5. Alonso 43. Csapatok: 1. Red Bull–Renault 101, 2. McLaren–Mercedes 92, 3. Lotus–Renault 57, 4. Ferrari 45, 5. Mercedes 37.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK