„Minden a terv szerint halad” – közölte bizakodva Alina Tecşor, Románia női teniszválogatottjának kapitánya a hétvégi Fed Kupa-osztályozó előtt, pedig a világcsoportban való bennmaradáshoz – a sportági szövetség idén megváltoztatott szabályzata miatt – nem egy második értékcsoportból érkező ellenfelet, hanem a világranglistán harmadik Németország legjobbjait kellene legyőzniük az új kolozsvári sportcsarnokban.
2016. április 16., 10:062016. április 16., 10:06
A csapat tagjai viszont bevallásuk szerint megszerették a Szamos-parti helyszínt, és arra számítanak, hogy a közönség szurkolásától majd ismét pluszösztönzést kapnak.
Erre szükségük is lesz, hiszen bár vendégeik épp rontottak az egyéni világranglistán, azért az Irina Begut épp egy hete legyőző Angelique Kerber még így is a harmadik, Andrea Petkovic a 30., Annika Beck a 42., míg Julia Goerges az 59. az e heti ranglistán.
Ellenük adogat majd az idén sokszor gyengélkedő Simona Halep (6.), Monica Niculescu (31.), Begu (35.) és Alexandra Dulgheru (97.). Jó hír viszont, hogy a világranglistán korábban második konstancai teniszezőnek most bevallása szerint nincsenek egészségügyi panaszai, a legutóbb megnyert tengerentúli mérkőzései pedig magabiztosabbá tették.
„Nehéz lesz, minden meccs más, de nyilván előny, hogy Petkovicot és Kerbert is legyőztem már” – magyarázta Halep, aki a címvédő Csehország elleni negyeddöntőben két egyéni mecscséből egyet nyert meg. Társai is optimistán és jókedvűen készültek a héten, és úgy vélik, hogy a kiélezett küzdelemben képesek győzni és bennmaradni a sportág élmezőnyében.
A Románia–Németország Fed-kupa-párharcról a DolceSport élőben közvetít szombaton és vasárnap 13 órától. Osztályozót játszik még Oroszország Fehéroroszországgal, Spanyolország Olaszországgal és Ausztrália az Egyesült Államokkal, míg az elődöntőben Svájc–Csehország és Franciaország–Hollandia párosítás szerint adogatnak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!