„Úgy éreztem, hogy az a csapat, amelyik az első gólt szerzi, megnyeri a meccset. Ez be is jött" – mondta lapunknak László Csaba a magyar–osztrák Európa-bajnoki mérkőzést értékelve.
2016. június 15., 18:222016. június 15., 18:22
2016. június 15., 19:142016. június 15., 19:14
Az MTK korábbi edzője és játékos-megfigyelője rámutatott arra, hogy a magyaroknak kellett ugyan mintegy húsz perc ahhoz, hogy felvegyék a ritmust, de nem adtak sok területet az ellenfelüknek, akik így szerinte eltaktikázták a meccset. „Megpróbálták hosszú labdákkal indítani a csatárokat, abban a reményben, hogy a második labdát meg tudják szerezni és gyorsan átjátszani középpályára. De a két méter magas Janko egy felívelést sem tudott megtartani vagy visszafejelni, ezért a taktika meghiúsult. Pláne a második félidő közepétől\" – magyarázta.
A székelyudvarhelyi születésű szakember hangsúlyozta, hogy a mérkőzés kulcsmomentuma nem Szalai gólja, hanem az osztrák kiállítás volt – amelyet ő az osztrák sajtóval ellentétben jogosnak tart. Ezt a pszichológiai momentumot sikerült Stiebernek jól kihasználnia, az osztrákok pedig nem tudták erőből rákényszeríteni a magyarokat arra, hogy behúzódjanak saját tizenhatosukra. László Csaba az osztrákok passzjátékát is katasztrofálisnak nevezte, bár ezen a téren a magyarokkal sem volt teljesen elégedett.
A taktikát felvázolva jelezte: Gera középen próbált irányítani, a két fiatal, Kleinheisler és Nagy Ádám előtt, Szalai pedig csúcsékként játszott. „Nagyon sokat dolgozott és jól meg tudta tartani a labdákat\" – dicsérte utóbbit a szakember. Szerinte az ellenfél jogtalanul nézte le a magyarokat, ez pedig most visszaütött. Nagyképűségüket még ők is elismerték. „Remélem, a magyarok nem esnek majd ugyanebbe a hibába Izlanddal szemben\" – tette hozzá.
Őt egyébként nem lepte meg az északiak játéka, mert az utóbbi négy évben már nagyon jó futballt mutatnak. „Nagyon erőszakosan játszanak, fizikális dominanciát próbálnak kialakítani az egész pályán. Elképesztő volt amennyit külön-külön a játékosok dolgoztak. A régi német vagy angol focira emlékeztet. Nem adják fel soha, mindent megpróbálnak. Az utolsó percekben még akár nyerhettek is volna. A magyaroknak pszichésen kell erre nagyon felkészülni, mert az északi országok ellen nem voltunk mindig eredményesek. Azt hiszem, sokat nem kell változtatni a mostani taktikán, ezt az egységet meg kell tartani. Esélyünk van, de Izlandnak picit több esélyt adok, ellenük sokkal többet kell tenni, mint az osztrákok ellen\" – ecsetelte László Csaba, aki bevallottan picit szurkolt a portugál sikerért, mert azáltal szerinte a magyarok három pontja még értékesebbé vált volna.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!