INTERJÚ – Jenei Imre egykori sikeredző, szövetségi kapitány szerint a román futballválogatottnak nincsenek igazi húzóemberei, ennek ellenére jogosan várják el a csapattól, hogy továbbjusson Európa-bajnoki csoportjából.
2016. június 10., 11:352016. június 10., 11:35
– Románia eddigi legjobb Európa-bajnoki szereplését az ön irányítása alatt érte el, ráadásul 2000-ben „halálcsoportból”, Angliát legyőzve jutottak tovább a negyeddöntőbe. Mi volt ennek a titka?
– Más korszak volt, a játékosok valahogy felkészültebbek voltak. A keretünk is értékesebb volt, és az összjáték is jobban működött.
– Épp Bölöni László nyilatkozta a napokban, hogy a mostani válogatottban nincsenek vezéregyéniségek.
– Ez így van. Jó a mostani keret, de nincsenek olyan futballisták, akik egymaguk el tudnának döntetni egy mérkőzést, olyanok, akik a hátukon vinnék a csapatot.
– Vlad Chiricheș kapta meg a csapatkapitányi karszalagot Răzvan Raț helyett az Eb-re. Ön szerint jó ötlet volt épp a torna előtt feszültséget kelteni a csapaton belül?
– A csapatkapitányi karszalag felelősséggel jár. Olyan játékosnak kell adni, akinek van egyénisége és eredményeket tud felmutatni a meccseken. Raț sokat volt sérült és már közel van ahhoz a korhoz, amikor várhatóan befejezi a profi pályafutását. Chiricheș ellenben fiatalabb, ezért érthető, hogy Anghel Iordănescu szövetségi kapitány őt bízta meg ezzel, mert rá még pár évig lehet számítani.
– Románia csoportjában Franciország a favorit, elviekben Svájcot és Albániát kellene legyőzni a továbbjutáshoz. Milyen esélyeket lát erre?
– Azt azért ne felejtsük el, hogy Franciaország hazai közönség előtt játszik, rajtuk is nagy lesz a nyomás, főleg, hogy a nyitómeccsen a közönség jó kezdést vár tőlük. Én azt mondanám a román játékosoknak, mutassák ők is meg, hogy futballisták, mutassák meg, hogy nem érdemtelenül kvalifikáltak az Eb-re. A svájciak elég jó eredményt értek el a selejtezőkön, az albánokat pedig ismerjük: agresszív, elég kemény játékosok. Több játékosuk is külföldön futballozik, és játszanak is, nem mennek ki, hogy tartalékosak legyenek. Elég nehéz ellenfél lesz, de úgy gondolom, hogy jogos az elvárás Romániától, hogy továbbjusson a csoportból.
– Ehhez ön szerint ki kellene lépni a saját kapu elől és el kellene kezdeni előretörni, támadni? Gyakorlatilag a védelme jutatta ki a csapatot az Eb-re.
– A labdarúgás támadásból és védekezésből van felépítve. Az összes játékosnak részt kell vennie mind a támadásban, mind a védekezésben. Ha ezt meg tudják csinálni, akkor a franciáknak nehéz meccsük lesz ellenük. Akkor van esélyünk, ha agresszíven, keményen és szervezetten futballozunk.
– Ön szerint ki nyeri az Eb-t?
– Van négy-öt csapat, amely jogosan gondolja saját magáról, hogy megnyerheti. Gondolok itt a franciákra, a németekre, a spanyoloka, az angolokra és a belgákra. Reméljük, hogy nekünk, akik itthonról nézzük, lesz bőven élményünk.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!