EURO 2016 – Hosszabbításban egyenlítettek az oroszok Anglia ellen

Az angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott az orosz csapattal Marseille-ben a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában, szombaton este.

Hírösszefoglaló

2016. június 12., 14:132016. június 12., 14:13

2016. június 12., 14:442016. június 12., 14:44

Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat az MTI beszámolója szerint, az első komoly védést az orosz kapusnak kellett bemutatnia a hetedik percben, amikor Lallana célozta meg a kapu közepét 14 méterről. A folytatásban is az angolok voltak a veszélyesebbek, igaz, egy-két lehetőség az oroszok előtt is adódott. A szigetországiak rendre gyorsan, kevés passzból építettek fel a támadásokat, a befejezéseknél azonban szinte bárhonnan is próbálkoztak, mindig Akinfejevet találták el. A játékrész hajrájában már-már nyomasztóvá vált az angol fölény, ám gól nem született.

Fordulás után ha lassú ütemben is, de változott a játék képe, az oroszok felülkerekedtek, a félidő derekához közelítve már úgy tűnt, veszélyesebbek is, mint az angolok. A 70. percben aztán mégis majdnem a szigetországiak szurkolói örülhettek, de Rooney lövését Akinfejev a kapufára tolta. Három perccel később viszont már a szerencse sem segíthetett az oroszokon, Dier 17 méterről elvégzett szabadrúgása után a labda védhetetlenül csapódott a felső léc alá. A hajrában úgy tűnt, az oroszok nem találják meg a módját annak, hogy hogyan szerezzenek gólt a masszív védekezésre berendezkedő angolok ellen, de az utolsó pillanatban Vaszilij Berezuckij fejese utat talált a kapuba.

A mérkőzés lefújása után ismét összecsapást provokáltak ki az orosz szurkolók, de ez nem volt összemérhető a meccs előtti, délutáni verekedéssel, amelyben 31-en sérültek meg, köztük egy ember életveszélyesen – jelentette a francia hírügynökség. A stadionban az orosz szurkolók petárdákat hajigáltak, bengáli tüzet gyújtottak, és mindenféle tárgyakkal dobálták az angol drukkereket. Sérültekről nem érkezett jelentés. A pirotechnikai eszközök annak ellenére jutottak be a stadionba, hogy a szurkolóknak három ellenőrző ponton is meg kellett mutatniuk a csomagjaikat.

Az angol–orosz döntetlen miatt a B csoport élén Wales maradt, amely szombaton délután 2-1-re legyőzte Szlovákiát. A vezetést a walesiek legnagyobb sztrája, Gareth Bale szerezte meg szabadrúgásból, ám bő egy óra játék után a szlovákok Ondrej Duda révén egyenlítettek – a gólszerző néhány másodperccel gólja előtt állt be csereként. Csakhogy húsz perccel később újra Wales vezetett: Aaron Ramsey bukdácsolt a szlovák tizenhatosnál, cselnek szánt passza a szintén csereként beállt Hal Robson-Kanu elé került, aki ugyan eltörte a labdát, de így is elgurított a kapus mellett. Bár Szlovákiának megvolt a lehetősége az egyenlítésre, ez nem történt meg, így a britek örülhettek.

A szombati nap első meccsén a románokat is felvonultató A csoportban Svájc 1-0-ra legyőzte Albániát. A lensi összecsapáson hamar vezetést szereztek a svájciak, akik a bő félóra múltán 10 főre fogyatkozott riválissal szemben – csapatkapitányuk, Lorik Cana saját büntetőterülete előtt elcsúszott és kétségbeesetten kézzel mentett, amiért megkapta második sárga lapját – a meccs végéig megőrizték minimális előnyüket.

1. forduló, szombati eredmények:

A csoport:

Svájc–Albánia 1-0 (1-0). Lens, Stade Bollaert-Delelis Stadion, 34 ezer néző, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol). Gólszerző: Schär (5.). Kiállítva: Cana (37.).

A csoport állása: 1. Franciaország 3 pont (2-1), 2. Svájc 3 (1-0), 3. Románia 0 (1-2), 4. Albánia 0 (0-1).

B csoport:

Wales–Szlovákia 2-1 (1-0). Bordeaux, Stade de Bordeaux, 37 831 néző, v.: Kim Thomas Haglund (norvég). Gólszerzők: Gareth Bale (10.), Robson-Kanu (81.), illetve Ondrej Duda (61.).

Anglia–Oroszország 1-1 (0-0). Marseille, Stade Vélodrome, 62 343 néző, v: Nicola Rizzoli (olasz).
Gólszerzők: Dier (73.), illetve Berezuckij (92.).

A csoport állása: 1. Wales 3 pont, 2. Anglia 1 (1-1) és Oroszország 1 (1-1), 4. Szlovákia 0. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK