2010. november 09., 10:112010. november 09., 10:11
Szijjártó Péter kifejtette: a kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata, a tavaly a Bajnokok Ligája, az idén pedig az Európa Liga csoportkörében szereplő Debrecen nem tud a saját szurkolói előtt, az Oláh Gábor utcai stadionban játszani Európa élcsapataival.
Az a döntés született, hogy az állam és a debreceni önkormányzat létrehoz egy közös projektcéget a stadion felépítésére. Az épületet a debreceni önkormányzat fogja üzemeltetni, a kormány pedig két év alatt – jövőre és 2012-ben – tízmilliárd forintot biztosít a stadion felépítéséhez. A hajdúsági megyeszékhely főépítésze több európai stadiont tanulmányozott az elmúlt hónapokban, s ennek eredményeként holland minta alapján tervezi az új arénát.
Kováts Ákos már elkészítette azt a tanulmánytervet, amely bemutatja, hogyan lehet a régi Nagyerdei Stadion helyén felépíteni a 20 ezer fős új létesítményt. A főépítész szerint a holland gyakorlathoz hasonlóan Debrecenben is családbarát arénát kellene felépíteni, amelyben vendéglátóegységek és kiszolgálóhelyiségek is helyet kapnának. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szeptember 23-án jelentette be, hogy a tervek szerint 2012-ben már a felújított Nagyerdei Stadionban ünnepelheti alapításának 110. évfordulóját a DVSC labdarúgócsapata.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.