Fotó: MTI
2010. szeptember 08., 11:232010. szeptember 08., 11:23
Ráadásul 32 éve csak az egyéni és a csapatverseny szerepelt a programban, míg most Kínában öt számban osztottak érmeket.
„Rosszul sikerült világbajnokság volt ez a számunkra, aminek az okát egyelőre csak keresgéljük – kezdte értékelését az MTI beszámolója szerint Pálvölgyi Miklós (képünkön), a magyar öttusázók szövetségi kapitánya, akinek tanítványai közül a nők a tegnapi, utolsó versenyszámban, a váltóban kilencedikek lettek. – Semmi olyan előjel nem volt a felkészülésben, ami ezt indokolná. Kasza Róbert pár napos betegségén kívül az utolsó hetekben folyamatosan tudtunk edzeni, jól felkészültünk, időben ide is érkeztünk. Lehet, hogy az akklimatizáció első néhány rossz éjszakája is belejátszott a történtekbe, de semmiképpen sem lehet oka ennek a szereplésnek.”
A szakvezető emlékeztetett arra, a női versenyzőkkel szemben az volt a cél Kínában, hogy legyenek harcban az érmekért, és az egyéniben elért 7. és 10. hely, valamint a csapat negyedik helye elfogadható ettől a fiatal együttestől. A férfiakra kitérve Pálvölgyi elmondta, mindhárom csapattag különösebb gond nélkül döntőbe jutott, Marosi Ádám viszont a selejtezőben megsérült, és onnantól kezdve a selejtező második felét, a döntőt és a váltót izomhúzódással versenyezte végig.
A kapitány ezzel együtt elismerte, a lányokhoz képest a fiúktól komolyabb eredményeket vár el, mert az ő „hatalomátvételük” után, amikor teljes jogú csapattagként, idősebbek nélkül hirtelen szép eredményeket értek el, azt hitte, hogy már kész versenyzők, pedig még valószínűleg nem, egyelőre legalábbis nem képesek rendszeresen kimagasló teljesítményre.
Pálvölgyi szerint az is bezavart, hogy a szervezők – akik amúgy olimpiai szintű körülményeket biztosítottak – felkészületlen lovakat „adtak” a versenyzők alá, illetve azt is nehezményezte, hogy az új versenyrendszerben a pontszámítás aránytalanná vált: a nap első három számában minimális különbségek alakulnak ki, így meghatározóvá vált a végén a kombinált verseny, ami az egykori „öttusaideált”, mely szerint egyenlő súlyú számokban mérkőznek meg a versenyzők, megszüntette.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.