Dobogóra állna Rióban Románia női kézilabda-válogatottja

Románia női kézilabda-válogatottja hétfőn kora reggel utazik el Rio de Janeiróba, ahol az A csoportban a házigazda Brazília és a címvédő Norvégia mellett Angola, Montenegró és Spanyolország lesz majd az ellenfele. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. július 31., 18:192016. július 31., 18:19

Az együttes nagyon elszántan készült az olimpiára, ahol Costică Buceschi másodedző szerint még a tavalyi világbajnoki bronzéremnél, vagy akár a 2005-ös vb-ezüstnél is jobb helyezést szeretnének elérni. „Lépésről lépésre haladunk, de ha minden terv szerint halad, akkor a legjobb négy közé juthatunk. Ott már bármi megtörténhet\" – mondta.

Tomas Ryde szövetségi kapitány az indulás előtti sajtótájékoztatón úgy vélte, hogy a piros-sárga-kék együttes az A csoport legerősebb tagja, a legnehezebb ellenfél pedig a korábbi világbajnok Brazília lesz a számukra. Norvégiát illetően jelezte, hogy már rengeteget játszottak ellenük, a Kolozsváron korábban jegyzet siker pedig egy nagyon fontos „tájékozódási\" pont a két válogatott egymás elleni történetében. A csapat tagjai ezzel szemben visszafogottabban nyilatkoztak: Aurelia Brădeanu szerint minden meccs, még az Angola elleni is nehéz lesz. Cristina Neagu is hangsúlyozta, hogy bár jól felkészültek, nem lesz egyszerű kiharcolniuk, hogy éremért játszanak.

Románia küldöttségének egy része – a vívókkal az élen – már hétvégén megérkezett az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra, mint ahogyan Magyarország is tovább „növelte\" jelenlétét a dél-amerikai államban, miután a legnagyobb delegációja, szám szerint hetvenhárom sportoló csatlakozott a Rióba már korábban megérkezettekhez. A jövő héten még folyamatosan utaznak majd sportolók az olimpiára, de még tizedikén is indul egy tengerentúlra tartó járat piros-fehér-zöldbe öltözött versenyzőkkel.

Időközben már az olimpiai láng – amely a fáklyavivés alkalmával egy brazil pedagógustüntetés alkalmával kialudt – is megérkezett Rio de Janeiro államba, és szombaton már a nagy késéssel befejezett metróvonalat is átadták a súlyos politikai válsággal küszködő államban. A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapja által idézett Kelemen Tamás, a magyar vitorlázók edzője szerint nincs szúnyog és a víz minősége is folyamatosan javult, de a New York Times a napokban még aggasztó képeket közölt a nyílt vízi helyszínek erősen szennyezett állapotáról.

A szúnyogok által terjesztett Zika-vírustól tartva egyébként a férfi tenisz párosban címvédő amerikai Bryan fivérek, Bob és Mike is lemondták hétvégén az olimpiai szereplést. Előttük többek között Simona Halep, a kanadai Milos Raonic, a cseh Tomas Berdych és Karolina Pliskova lépett vissza a seregszemlétől.

Több teniszezővel és golfozóval ellentétben az oroszok nem a vírustól tartva maradnak le az olimpiáról, hanem mert az államilag támogatott szisztematikus doppingolás kapcsán kirobbant botrányban megbüntetett országot több sportszövetség is eltiltotta. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szombati döntése értelmében a végső szó három tagjuk kezében van, akik péntekig kell döntsenek a több mint 250 orosz sportoló riói indulásáról. Az MTI beszámolója szerint a grémiumot a sportolói bizottságot vezető német Claudia Bokel, az orvosi bizottságot irányító török Ugur Erdener és a spanyol ifj. Juan Antonio Samaranch alkotja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK