Csíkszeredai aranyesélyek a ma kezdődő paralimpián

Csíkszeredai aranyesélyes vezérletével vonul fel ma Londonban a romániai küldöttség a XIV. paralimpia nyitóünnepségén.

Krónika

2012. augusztus 29., 09:122012. augusztus 29., 09:12

 Novák Eduárdot nem véletlenül kérték fel ismét Románia zászlóvivőjének, hiszen a négy éve Pekingben ezüstérmes kerékpárostól várható a legkiemelkedőbb teljesítmény a testi, illetve értelmi fogyatékkal élők legnagyobb seregszemléjén. „Nagy megtiszteltetés a zászlóvivői megbízatás. Az aranyéremért szállok versenybe, és úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy meg is szerezzem” – nyilatkozta Novák, aki a 2008-as paralimpián is a román csapat zászlóvivője volt, most pedig 30 éves munkája megkoronázását várja a londoni játékoktól.

A háromszoros paravilágbajnok sportoló – aki gyorskorcsolyázóként kezdte pályafutását, egy autóbaleset következtében azonban elvesztette az egyik lábát, és egy protézis segítségével kerékpárosként folytatta – augusztus 13–26. között Manchesterben készült a rangos megmérettetésre. Az edzőtábort a brit kormány fizette, ide Novákot olasz edzője, Cristiano Valoppi, valamint – szintén edzői minőségben – édesapja, id. Novák Károly is elkísérhette.

A 36 éves sportoló mellett egy másik csíkszeredai kerékpáros, a sérült karral versenyző, 47 éves Török Imre is rajthoz áll Londonban. Sally Wood-Lamont, a Román Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, Novák Eduárd négy versenyszámban vesz részt a paralimpián (országúti mezőnyverseny és egyéni időfutam, pályán pedig a 4 km-es üldözőverseny és az 1 km-es egyéni időfutam; először utóbbi számban, pénteken kezd), és legalább két érmet várnak tőle.

Pontszerző helyre várják ugyanakkor az első paralimpiáján szereplő Török Imrét is. Wood-Lamont szerint a gyengén látók számára szervezett úszóversenyeken is meglepetést okozhatnak a román sportolók. A Maniu Emese Ágnes által edzett kolozsvári Naomi Ciorap százméteres hátúszásban, testvére, Samuel Ciorap pedig a hát- és mellúszószámokban képes jó teljesítményre. A román paralimpiai csapatnak még Florin Cojoc atléta és Dacian Makszin kerekes székes asztaliteniszező is tagja.

Magyarországot Pekinghez hasonlóan 33 fős csapat képviseli a paralimpián. A küldöttség célja a négy évvel ezelőtti teljesítmény túlszárnyalása – akkor egy aranyat és öt bronzot hoztak haza a magyarok, most pedig legalább nyolc érem megszerzése a cél. „Az eredeti célunk az volt, hogy több sportolót indíthassunk, mint Pekingben, ez végül nem valósult meg – mondta az MTI-nek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – A csapat összetétele viszont változott, mivel négy éve csak látás- és mozgáskorlátozott versenyzőink indultak, most viszont ismét ott lehetnek az értelmi fogyatékos sportolók is, akik magyar részről éremesélyesek lehetnek.

Az MPB első embere kifejtette, hogy az úszók közül elsősorban a címvédő és világcsúcstartó Sors Tamás, valamint Tóth Tamás végezhet az első háromban, az asztaliteniszező Pálos Péter pedig világranglista-vezetőként és világbajnokként számít favoritnak. „Vívásban ott lesz két emblematikus sportolónk, Szekeres Pál és Krajnyák Zsuzsanna, de jó helyezést várok a női párbajtőr- és a férfi tőrcsapattól is – jelentette ki Gömöri Zsolt. – A világbajnok Szabó Nikolett cselgáncsban kerülhet a legjobbak közé, atlétikában pedig a Biacsi lányok, Bernadett és Ilona remekelhetnek, s ugyanott titkos esélyes a nemrég csapatba kerülő Orbán Csaba.”

A szervezésről szólva a sportvezető közölte, a londoni házigazdák egy egységként kezelik az olimpiát és a paralimpiát, erre utalnak a hasonló kabalafigurák és a két esemény kommunikációja is. „Biztos vagyok benne, hogy ragyogó rendezvény lesz” – szögezte le Gömöri Zsolt. Az idei játékokon egyébként minden idők legnépesebb versenyzői mezőnye vonul fel: 165 ország több mint 4200 sportolója vesz részt a londoni paralimpián, amely mától szeptember 9-éig tart.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK