FRISSÍTVE – Kétgólos hátrányból egyenlítve, büntetőkkel győzte le 5-4-re a Dinamót a Kolozsvári CFR a labdarúgó-Román Kupa kedd este rendezett bukaresti döntőjében.
2016. május 18., 10:252016. május 18., 10:25
2016. május 18., 18:422016. május 18., 18:42
A Național Arenában rendezett finálét az előzetes terveknek megfelelően a 14. percben megszakították, hogy megemlékezzenek a Dinamo május 6-ai Liga 1-es meccsén összeesett, majd kórházba szállítása után elhunyt kameruni középpályásra, Patrick Ekengre. A bukarestieknél a 14-es mezszámot viselő futballista tiszteletére mindkét csapat játékosai és a bírók az arcképével ellátott mezt öltöttek magukra, a szurkolók pedig óriásposztert terítve szét a lelátón „Bon voyage Patrick!\", azaz Jó utat, Patrick! feliratot formálva búcsúztak a tragikus sorsú játékostól.
Ekeng volt egyébként az, aki a Steaua elleni elődöntőben szerzett góljával fináléba juttatta Mircea Rednic csapatát, ezért a Ștefan cel Mare úti gárda még inkább sajnálta, hogy végül „kiengedték a markukból\" a végső sikert. Pedig Gnohere (23. perc) és Bikfalvi (36. perc) találataival kényelmes előnyt dolgoztak ki maguknak az első félidőben, csakhogy Carlos Ruiz (47. perc) lefaragott a hátrányból, majd Cristian Lopez a 89. percben hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban nem jutottak dűlőre a csapatok, ezért szétlövések döntöttek, ahol Rotariu kihagyott büntetője a fellegváriak történetének negyedik Román Kupáját jelentette.
Iuliu Mureșan, a CFR elnöke szerint ez a finálé igazán különleges volt, a győzelem pedig egy „önbizalmi sebtapasz\" az idei szezonjukra. Leszögezte: betartják ígéretüket, és eljuttatják a serleget Kamerunba, Ekeng sírjához. Hozzátette, tudomása szerint a szabályok azt nem teszik lehetővé, hogy az eredeti trófeát átadják, ezért várhatóan majd annak másolatát küldik el Afrikába.
A Liga 1-ben negyedik helyen végző Dinamo számára immár hivatalosan is befejeződött a 2015–2016-os szezon, Antonio Conceicao edző fellegvári legénysége viszont csak az alsóházi rájátszásból hátralévő három forduló után térhet pihenőre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!