A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) elsöprő többséggel megszavazta szerdán azt a többek által vitatott, ám előzetesen elfogadott javaslatot, amelynek értelmében a félprofi bokszolók júliusi venezuelai kvalifikációs viadalán profi ökölvívók is kvótát szerezhetnek a riói nyári olimpiára.
2016. június 01., 17:062016. június 01., 17:06
Az MTI beszámolójában emlékeztet rá, hogy Vu Csing Kuónak, az AIBA elnökének már régóta célja a profi világ „meghódítása\", ennek érdekében tett lépés volt még a londoni játékok előtt két évvel a WSB, majd később az APB nevű félprofi sorozatok létrehozása. A 2012-es olimpián már WSB-s öklözők is szerepelhettek, majd három éve az elnök bejelentette: szeretné, ha Rióban az igazi profik is versenyezhetnének.
Amikor idén ismét felvetette eme ötletét, a Bokszvilágtanácsot (WBC) vezető Mauricio Sulaiman heves bírálattal reagált. A profikat irányító szakember szerint ugyanis nagyon veszélyes a profikat összeengedni az amatőrökkel. A korábbi nehézsúlyú világbajnok ukrán óriás, Vlagyimir Klicsko, az 1996-os atlantai olimpia bajnok ellenben úgy nyilatkozott, hogy szívesen részt venne ismét az ötkarikás játékokon. Arról egyébként már márciusban döntöttek, hogy a dél-amerikai seregszemlén fejvédő nélkül lépnek majd a kötelek közé a férfibunyósok.
A német Reuters szerint az AIBA a mostani olimpiát egy „kiegészítő szakasznak\" tekinti az ökölvívás fejlődésében, hiszen a riói olimpiai kvalifikáció nagy része már lezárult, a profik mostani bevonása így gyakorlatilag a 2020-as tokiói seregszemlét hivatott előkészíteni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!