Böhn a Győrt is edzi

Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát nevezték ki tegnap a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjének. A norvég szakember megbízatása a mostani szezon végéig, 2012. május 31-éig szól.

MTI

2011. november 24., 08:462011. november 24., 08:46


 Az egyezség szerint a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) feltétele is teljesült, mivel az MKSZ korábban jelezte, csak akkor járul hozzá a megállapodáshoz, ha Böhn legfeljebb a 2011/2012-es bajnoki idény végéig ír alá az NB I-ben százszázalékos mutatóval listavezető, a Bajnokok Ligájában középdöntős együtteshez.

Cél a BL-győzelem

„Tudom, hogy az elmúlt napokban a Győr és a szövetség sokat egyeztetett a személyemet illetően és végül egy ilyen megoldást találtak – nyilatkozta az MTI-nek a tréner. – A fő célkitűzés a Győr számára a Bajnokok Ligája-győzelem, ezzel tisztában vagyok, és megpróbálok segíteni ebben.”

A klub azután keresett új trénert, hogy egy hete szerződést bontott Konkoly Csabával, akivel sorozatban négyszer nyert bajnokságot a gárda, és irányításával minden évben BL-elődöntős, illetve 2009-ben finalista volt. Az indoklás szerint „az elnökségnek minden körülmények között meg kell teremtenie a csapat győzelmének feltételeit a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában, az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján pedig úgy látja, hogy e cél elérésére nagyobb esély van egy más típusú szakmai irányítással”. A vezetők szerint ezt képviseli Böhn, aki edzőként ötszörös norvég bajnok, volt hazája férfiválogatottjának másodedzője is, és az előző idény közben menesztették a BL-t később megnyerő Larviktól, mert állítólag hozzásegítette élettársát, Heidi Lökét (a sorozat gólkirályát), hogy Győrbe igazoljon.

Böhnt az MKSZ augusztus 30-án nevezte ki szövetségi kapitánynak, megbízatása a 2016-os riói olimpia végéig szól, ám minden évben – attól függően, hogy sikerül-e kivívni az Eb- illetve a vb-részvételt, valamint a kitűzött helyezéseket – felülvizsgálható. Borsos Attila, a szövetség elnökségi tagja az MTI-nek elmondta: az MKSZ olyan kompromisszumot tud elképzelni, hogy Böhn legfeljebb erre a szezonra állapodik meg a Győrrel, mert hosszú távon nem tartja szerencsésnek a két munka egyidejű ellátását. Ha a norvég tréner ennek ellenére hosszabb időszakra egyezik meg a klubbal, akkor a szövetség jogi követelésekkel, például kártérítés megfizetésének igényével lépne fel.

Bezavarhat a szerencse

„Mivel a válogatott nem jutott ki az idei vb-re, ebben a szezonban 10 válogatottnappal számolunk. Ha jövő májusig tekintünk, ez nem olyan mértékű időszak, hogy ne lehessen megoldani. A férfiválogatott élén Mocsai Lajosnak, a Veszprém vezetőedzőjének ez nem gond. Akkor lenne új helyzet, ha valami csoda folytán úgy érne véget a női vb, hogy a válogatott jövő tavasszal mégis olimpiai selejtezőre mehetne. Akkor viszont összefogásra lesz szükség” – jegyezte meg Borsos, utalva arra, hogy a Győr legnagyobb hazai riválisa, a Ferencváros jelezte: elfogadhatatlannak tartaná, ha Böhn lenne az ETO vezetőedzője, és a zöld-fehérek még attól sem zárkóznának el, ha játékosaikat nem engednék el a válogatottba.

A nyáron sztárokat igazoló Győr az idényben egyértelműen a BL megnyerésére törekszik, az NB I-ben és a Magyar Kupában nem igazán tudják megszorítani. A BL alapszakaszában becsúszott két váratlan vereség – a dán Randers és az osztrák Hypo NÖ otthonában, ami aztán Konkoly állásába került –, mégis csoportgyőztes lett a gárda, amely a középdöntőben a címvédő Larvikkal – Böhn és Löke korábbi együttesével –, a dán Midtjyllanddal, valamint az előző idény elődöntőjében az ETO-t búcsúztató spanyol Itxako Navarrával került azonos kvartettbe, amelynek meccsei február elején kezdődnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél