BL-sínen a vasutasok

Ma este megkezdi hatodik nemzetközi kupaszereplését a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely a cseh bajnok Slovan Liberecet fogadja a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén (Transilvania Look, 21.45).

Krónika

2012. augusztus 01., 08:162012. augusztus 01., 08:16

 A Liga 1 címvédője az új szezonban még nem tudott tétmeccset nyerni, háromszor is döntetlent játszott, ám Pászkány Árpád tulajdonos elmondta: ezúttal elégedett lenne a remivel is, amennyiben hazai pályán nem kap gólt csapata.

A kolozsvári védelem ugyanis gyengén teljesített eddig, ráadásul két középső védő, Vasile Maftei és az olasz Felice Piccolo sem játszhat a párharc egyik találkozóján sem, még 2010-ben kapott piros lapja miatt. Ioan Andone edző gondjait a sérülésből felépült portugál kapus, Mario Felgueiras enyhítheti. A CFR másodszor játszik európai kupameccset cseh csapat ellen, 2009-ben az Európa Liga csoportkörében Prágában 2-0-ra, Kolozsváron pedig 3-2-re kapott ki a Spartától. A felkészülési időszakban három cseh együttessel is találkoztak a vasutasok, a Dynamo Ceské Budejovicét 4-0-ra verték, kikaptak viszont 1-0-ra az ezüstérmes Spartától és a bronzérmes Viktoria Plzentől.

A Slovan szintén 2009-ben játszott román csapattal, az EL utolsó selejtezőkörében szurkolói rendbontás miatt zöldasztalnál nyert 3-0-ra (a pályán 2-0-ra) Bukarestben a Dinamo ellen, Liberecben azonban szintén 3-0-ra kikapott, és 11-esekkel kiesett.

Szintén a bajnokok ágán érdekelt a magyar aranyérmes Debreceni VSC, amely – az albán Skenderbeu búcsúztatása után – ma a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként lép pályára (m2, 19.00). Ennek a párharcnak is nagy a tétje, hiszen az ebből a körből továbbjutók legrosszabb esetben is az Európa Liga főtábláján szerepelnek majd.

Kondás Elemér csapata jó előjelekkel várja az összecsapást, ugyanis – bár a CFR-hez hasonlóan büntetőkkel elbukta a szezonnyitó Szuperkupát – az elmúlt hétvégi bajnoki rajton 4-1-re kiütötte az előző szezonban bronzérmes Győrt. A BATE Boriszov az elmúlt években többször is a BL főtábláján szerepelt – tavaly az utolsó kvalifikációs szakaszban a Sturm Graz búcsúztatásával jutott be a csoportkörbe, ahol hazai pályán 1-1-et ért el a AC Milan ellen –, ám most a fehérorosz bajnokcsapatból öt futballista is hiányzik, akik a válogatottal a londoni olimpián szerepelnek. A BATE vezetői ugyanakkor megpróbálták pótolni a hiányzókat, többek között ezért szerződtették egy hónapra az Arsenalt és az FC Barcelonát is megjárt Alekszandr Hlebet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK