BL: már a döntő a tét – ma Münchenben játszik a Real

Már a fináléba jutásért harcolnak a Bajnokok Ligája, azaz Európa legjobb klubcsapatai: az elődöntős párharcok első, mai mérkőzésén a Bayern München labdarúgócsapata a Real Madridot fogadja (TV2, RTV1, 21.45).

Hírösszefoglaló

2012. április 17., 08:292012. április 17., 08:29

Ez a párosítás az egyik legpatinásabb Európában, lévén, hogy a bajorok négyszer, a spanyolok kilencszer nyerték meg a legrangosabb kupasorozatot. A mostani összecsapás egyik pikantériája, hogy a Real hetedik végső diadalát éppen azzal a Jupp Heynckesszel érte el, aki most a Bayernt irányítja.

A két csapat eddig 18-szor találkozott a BL-ben vagy jogelődjében, a BEK-ben, s eddig a Bayern 10, a Real 6 sikert könyvelhetett el a két döntetlen mellett. Ami viszont sokat elárul a párharc magas nívójáról, hogy – bár finálét sosem játszott egymással a két gárda – ez lesz az ötödik alkalom, hogy az elődöntőben találkoznak: ebből háromszor a bajorok, egyszer a spanyolok örülhettek. Ugyanakkor a másik négy, nem az elődöntőben vívott, egyenes kieséses párviadalban éppen fordított az arány.

Az a németek mellett szól az első meccs előtt, hogy a Bayern saját közönsége előtt még veretlen a Reallal szemben: 9 meccsből nyolcat megnyert, és csak egyszer, még 2004-ben ért el döntetlent a királyi gárda vendégeként. José Mourinho, a Real portugál mestere viszont pályafutása második BL-diadalát éppen a Bayern ellen aratta az Internazionale vezetőedzőjeként.

A Bayern számára különösen fontos az elődöntő, ugyanis a bajnoki címért folytatott versenyfutást tulajdonképpen elvesztette a Borussia Dortmunddal szemben, mivel nyolc pont a hátránya három fordulóval a Bundesliga vége előtt. Így a BL maradt számára, hogy sikeresen zárja a mostani szezont. Az is plusz motivációt jelenthet a bajoroknak, hogy továbbjutás esetén hazai pályán játszhatnák a döntőt is, mivel az Allianz Arena lesz a finálé helyszíne.

„Az első meccsen számunkra a tét: mindent vagy semmit – mondta Bastian Schweinsteiger szombaton, a Mainz elleni gól nélküli döntetlent követően. – El kell mennünk teljesítőképességünk határáig és még azon is túl. Nem lesz könnyű, de szurkolóinkkal a hátunk mögött képesek vagyunk rá.”

Emilio Butragueno, a Real sportigazgatója arról beszélt, hogy rendkívül nehéz ellenfél lesz a Bayern: „Nagyon sok szempont miatt veszélyes lesz a Bayern, többek között a múltja miatt is. Hatalmas tradíciókkal rendelkező, igazi győztes csapat. Ráadásul idén a BL az utolsó esélye, hogy sikerrel zárja a szezont. Arról nem is beszélve, hogy saját pályáján harcolhatna a döntőben. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Bayern a lehető legjobbját fogja nyújtani.”

A Real még két fronton harcol, ugyanis a bajnokságban őrzi négypontos előnyét a címvédő Barcelonával szemben, a hétvégén a Sporting Gijón 3-1-es legyőzésével melegített a müncheni összecsapásra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK