BL-aranyra törnek az ezüsthalmozók

Győrben úgy érzik, elérkezett az idő, hogy megszakítsák az Audi ETO KC női kézilabdacsapatának „ezüsthalmozó” pechsorozatát az európai kupasorozatokban, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica azonban kemény ellenfélnek ígérkezik a Bajnokok Ligája döntőjében, amelynek első meccsét szombaton Veszprémben rendezik (Digi Sport 2, Digi Sport Hu, 18.15).

Páva Adorján

2012. május 04., 07:292012. május 04., 07:29

„Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is” – foglalta össze Karl-Erik Böhn, a dunántúli együttes norvég vezetőedzője, aki a magyar szövetségi kapitányi tisztség mellett csak azért vállalta el tavaly novemberben a győri sztárcsapat irányítását is, hogy Magyarország hosszú idő után ismét kézilabda-BL-győztest ünnepelhessen.

Pedig az elmúlt években a zöld-fehér klubcsapat rendre közel állt ehhez: idén sorozatban hatodszor jutott a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe, ahol – visszavágva a két évvel ezelőtti kudarcért – a román bajnok Râmnicu Vâlcea-i Oltchimot búcsúztatták Görbicz Anitáék. A döntőbe azonban csak másodszor sikerült bemasírozni: 2009-ben a dán Viborg annak ellenére elhódította a serleget, hogy az első találkozón a Győr idegenben nyert két góllal, ám Veszprémben már a skandinávok nyertek három találattal.

A Győri ETO-nak egyébként eddig más európai kupasorozatban sem sikerült diadalmaskodnia: az EHF-kupában négyből négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben pedig egyszer, 2006-ban bukta el a finálét. Utóbbi döntőben éppen a Buducsnoszt bizonyult jobbnak a győrieknél, a montenegróiak egy döntetlennel és egy háromgólos sikerrel nyerték meg a sorozatot. Bár a podgoricai együttes a KEK-et összesen háromszor (még 1985-ben és 2010-ben), az EHF-kupát pedig 1987-ben megnyerte, a BEK/BL-ben a mostani idényig szintén pechesnek volt mondható, hiszen nyolcszor játszott elődöntőt, de a fináléba most először sikerült bejutnia.

Magyar csapat legutóbb 1999-ben nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot a Dunaferrnek köszönhetően. A dunaújvárosi klub egyébként érdekelt volt abban a történelmi sikerben, amely most megismétlődhet. 1995-ben ugyanis két európai kupában is magyar siker született – a Dunaferr a KEK-ben, a Debrecen pedig az EHF-kupában diadalmaskodott –, most pedig a Győr mellett a Ferencváros is trófeáért száll harcba: a dán Viborg elleni KEK-döntő első meccsét vasárnap rendezik Dabason (Digi Sport 3, Digi Sport Hu, 19.30).

A Fradi címvédőként vág neki a finálénak, de a KEK-et 1978-ban is megnyerő, az EHF-kupában pedig 2006-ban a csúcsra jutó FTC-nek idén várhatóan nehezebb dolga lesz, mint tavaly a spanyol Mar Alicante ellenében. Az igaz, hogy a tavalyi meneteléskor a Viborgot is kiejtették a zöld-fehérek – egy időn túli hetessel –, ám a jobb időket is megélt, háromszoros BL-győztes alakulat idén erősebbnek mutatkozik.

Elek Gábor vezetőedző is úgy véli, hogy az elmúlt két év legnehezebb párharca előtt áll a Ferencváros. „Ötven-ötven százalék az esély. Tavaly ugyan kiejtettük őket a nyolcaddöntőben, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem kis szerencsével” – mondta a tréner, arra utalva, hogy csapata egy éve az utolsó másodpercekben értékesített hétméteresnek köszönhetően idegenben szerzett több góllal jutott túl a Viborgon, amely szerinte az első meccsen nem megfelelően állt a Ferencvároshoz. Hozzátette, ezt a hibát most biztosan nem követi el a rivális. Kökény Beatrix ügyvezető kiemelte, eredetileg a négy közé kerülés volt a cél, ezt az együttes túlteljesítette, de most már nem akarnak itt megállni, azaz egyértelműen címvédésre törnek.

A két magyar érdekeltségű döntő televíziós közvetítési jogait – Magyarországon és Romániában is – a Digi Sport nyerte el, ám a két klub vezetői és szurkolói közösen kiállva azt kérték a csatornától és az európai szövetségtől, hogy egy országos lefedettségű adón is követni lehessen a találkozókat. A Digi Sport nyitottnak mutatkozott arra, hogy fizetség ellenében más is közvetíthesse a mérkőzéseket, és a Magyar Televízió sem zárkózott el ettől, ám lapzártánkig nem született döntés.

Az EHF-kupa döntőjében egy erdélyi csapat, a Zilahi HC is érdekelt: Gheorghe Tadici együttese – amely az elődöntőben két hazai meccs során búcsúztatta az Alicantét – a Jevgenyij Trefilov által felkészített Lada Togliattival küzd meg, először szombaton idegenben (Digi Sport 2, 16.00). A Szűcs Gabriella egykori magyar válogatottat is foglalkoztató szilágysági együttes 16 évvel a City (jelenlegi nevén Challenge) Kupa megnyerése után jutott ismét egy európai sorozat fináléjába. Az orosz ellenfél jóval tapasztaltabbnak számít, hiszen 2007-ben BL-döntőt is játszott, 2002-ben pedig KEK-et nyert.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK