„Elegük van” egymásból, mégis szétválaszthatatlanok – Az ötkarikás érmes Lőrincz testvérek a Krónikának birkózásról, olimpiáról

Viktor emlékei szerint 7-8 éves gyerekként hol ment edzésre, hol nem, hiszen a korral járt, hogy minden edzésen szeretett volna mást csinálni. „Erőszakkal nem lehet. Én úgy gondolom, hogy az elején minden a szülőn és az edzőn múlik. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a nevelőedzőnk közel lakott, és tudta jól kezelni a helyzetet. Szerintem a nevelőedzői pályára születni kell, hatalmas türelem és szakmai tudás kell hozzá. Kell tudni formálni egy gyereket. Esetünkben valamit jól tudtak csinálni, hiszen itt ülünk egymással szemben, mindketten megmaradtunk birkózónak” – vélekedett a fiatalabb testvér.

„Azt sosem tiltották, hogy kipróbáljunk új dolgokat, csak annyi elvárás volt, hogy ha valamibe belekezdünk, azt csináljuk végig. Azt hagyták, hogy kipróbáljunk valamit, párhuzamosan csináljuk, de azért edzésre el kellett menni. Ez a »kell« szó egy kicsit erős, hisz szerettük mi ezt csinálni. Pont annyira mutatták az utat, amennyire kellett” – tette hozzá Tamás, kiemelve azt is, hogy míg öccse mindenben követte őt, addig neki ez egy új út volt, de 7-8 éves gyerekként nagyon szerette, hiszen nagyon jó volt a társaság, jó barátságokat kötött.

Lőrincz Tamás azt is kiemelte, hogy már gyerekként sem azért szerették a birkózást, mert ez „olyan vagányság volt”, hanem szerették a társaságot, az edzőiket, versenyezni. „Persze mikor általános iskolásként összecsaptunk egy focistával, mondanom se kell, hogy mi lett a végeredmény” – jegyezte meg Tamás.

Miközben gyerekként heti 3-4 edzésen kellett teljesíteniük, 2001-ben nagyszerű lehetőség adódott számukra: Budapesten elindították a Mr. Tus Birkózó Iskolát (ma már Mr. Tus Birkózó Akadémia), ahova először Tamás került be, majd Viktor is. Felköltöztek Budapestre, ahol az iskola keretein belül már heti tíz edzésük volt, az életük nagyon szervezett és rendszerezett lett. Tamás szerint ez az iskola alapozta meg felnőttkori sikereiket.

Tanulni kellett, hogy tovább sportolhassanak

Annak kapcsán, hogy a tanulást hogyan tudták összeegyeztetni az élsporttal, Lőrincz Viktor elmondta, szerinte nagyon fontos volt, hogy a szüleik nem kényszerítettek, nem erőltettek rájuk semmit. Szerinte a szülők nagyon sokszor rá tudják nyomni a bélyegüket egy-egy karrierre, hiszen az amikor a szülő minden versenyen a jó eredményt várva toporog, nem motiváló, hanem sokszor összezavarja a gyereket: nem tudja, hogy az edzőre figyeljen vagy a sporthoz nem is értő szülőre.

„Nálunk alapdolgok voltak. Annyit kértek tőlünk, hogy ne bukjuk meg az iskolában, és akkor tudunk mellette sportolni. Én úgy voltam vele, hogy magamba néztem, és megállapítottam, hogy ez tényleg nem egy nagy kérés, nem egy nagy elvárás, hogy ezt teljesítsem” – mondta Viktor, hangsúlyozva, sosem várták el, hogy színötös legyen, de a szülei érzékeltették, hogy azért a tanulmányokra is oda kell figyelni, hiszen a sport után is van egy élet – amihez elengedhetetlen a diploma.

A testvérpár szerint a szüleiknek sikerült elérniük, hogy megtalálják a sport és a tanulás között az egyensúlyt – bár Tamásnak nehezebbek voltak az általános és a középiskolai évek is, egy-két tantárgyból néha bukásra állt, pótvizsgára kényszerült. Ma már Tamás diplomás, és Viktor is hamarosan lediplomázik. „Azt mondták a szüleim, hogy én nem a kilenc hónapot szeretem végigtanulni, hanem a másik három hónapot nyáron. Én azokat az időszakokat nyomtam meg igazán – tette hozzá nevetve Tamás. – Ha évet ismételtem volna, akkor azt mondták volna, hogy vége a birkózásnak, akkor haza kellett volna mennem a sportiskolából, és ez egy elég nagy motiváló erő volt. De a küzdelmes első évek után, amikor megszereztem azokat az alapokat, amelyek segítségével minőségi edzéseket tudtam végezni, akkor már az iskola, a tanulás is elkezdett jól menni.”

Tamás azt is hangsúlyozta, hogy nagyon kevés ember van, akinek a sport és tanulmányok is nagyon jól mennek, de ha valaki az élsport mellett teszi le a voksát, attól még nem szabad teljesen figyelmen kívül hagynia a tanulást. Ennek felismeréséhez „be kell hogy érjen az ember feje lágya”: nekik is hiába magyarázták, más gyereknek is hiába magyarázzák, de előbb vagy utóbb mindenki megérti.

„Olyan ez, mint egy jó házasság”

Arra a kérdésre, hogy a párhuzamosan épülő karrier és a jó testvéri viszony ellenére voltak-e, vannak-e olyan időszakok, amikor kicsit elegük van egymásból, Viktor nevetve válaszolta, hogy hosszú idő óta mindennap, minden egyes pillanatban elegük van egymásból. „Nagyon-nagyon sok időt töltünk együtt, és azért nem egyforma, sőt elég eltérő személyiségek vagyunk. A lényegi kérdésekben – család, karrier – egyetértünk, de minden másban eltér a véleményünk, minden máson, szinte bármin össze tudunk szólalkozni. De mindent mindig megbeszélünk, és amikor szükség van egymásra, akkor összetartunk. És ez a legfontosabb. Olyan ez, mint egy jó házasság” – fejtette ki az idősebb testvér.

Mind a két testvérnek fontos és nehéz meccseket kellett megvívnia az idei olimpián. Egymásnak szurkoltak, talán még jobban is izgultak egymásért, mint saját magukért. Viktor elmesélte, hogy fontos számukra a másik jelenléte, sőt akár el is döntheti egy-egy szereplés sorsát az érzelmi állapot, az érzelmi támogatás. „Mivel már az olimpia előtt kiderült, hogy ő fog előttem birkózni, én már jeleztem neki, hogy figyelj, csak egy dolgod, van, hogy te legyél sikeres, szépen menj be a döntőbe, hogy másnap én is sikeresen tudjak szerepelni. Ezt betartotta, s bár az elődöntőben voltak idegeskedések bőven, de bement a döntőbe. És ez meghatározta az én birkózásomat is” – idézte fel Viktor.

A történet fordítva is érvényes volt, hiszen amíg Viktor az egyik sorsdöntő meccsét játszotta a szőnyegen, bátyjának már melegítenie kellett az olimpiai döntőre. Elmondása szerint nem bírt bent maradni, hogy lássa öccsét, félt, hogy ő is meginog, összezavarodik, így a paravánok mögött és a mosdóban melegített, de párszor azért berohant megnézni az állást a tévében. „Én úgy gondolom, hogy olyan pluszokat tudunk egymásnak adni egy-egy ilyen világversenyen, hogy sok esetben ez volt az erősségünk, ezzel is tudtunk az ellenfeleink fölé menni. Nekik egyszerűen nem volt olyan támogatójuk, mint mi egymásnak” – jelentette ki Viktor. Szerinte az, hogy ketten mindig ott voltak egymásnak, az az egész pályájukat végigkíséri, és ő személy szerint el sem tudja képzelni, hogy ne legyen mellette a testvére.

Utóbbi gondolat azért is érdekes, mert a tervek szerint Lőrincz Tamás az idei olimpia után visszavonul, míg testvére még folytatja sportolói karrierjét – még a párizsi olimpia is ott szerepelhet céljai között. Tamás ennek kapcsán kissé viccelődve említette meg, hogy szívesen lenne a testvére edzője, utóbbi azonban határozottan visszautasítja ezt az ötletet.

korábban írtuk

Micsoda búcsú! Lőrincz Tamás birkózó olimpiai bajnokként zárja profi pályafutását

Lőrincz Tamás kedden 2-1 arányban felülmúlta a kirgiz Akzsol Mahmudovot a kötöttfogásúak 77 kilogrammos mezőnyének fináléjában, így olimpiai bajnok lett Tokióban.

Nem csak maguk miatt járják a világot

Egyelőre mindketten pihennek, fellépésekre, konferenciákra járnak Magyarországon és az országhatárokon túl is. „Rengetek pozitív visszajelzést kapunk, megdöbbentő, hogy hányan követték a szereplésünket, hogy hányan szurkoltak nekünk. Ez fantasztikus érzés” – árulta el Lőrincz Tamás. A szereplések, fellépések során nagyon jó érezni a szeretetet, de ennél többről is szólnak ezek az alkalmak, amelyeket egyáltalán nem unnak, sokadjára is szeretik megválaszolni a kérdéseket.

Az emberek reakciója egy pozitív visszajelzés, de nem csak. Alapvetően a birkózás nem egy nagyon népszerű sport, de most egy kicsit több figyelem irányult rá, és ezt szeretnék terjeszteni. Szeretnék a fiatalok körében népszerűsíteni a sportot és ezen belül a birkózást. „Jó az utánpótlásunk, de nem vagyunk annyian, hogy stabil lábakon álljunk minden súlycsoportban. Ha általunk is kicsit többen be tudjak jönni edzésre, akkor ennek már örülünk” – mondja Viktor. Tamás azt is megjegyezte, hogy a sok utazás kicsit fárasztó és szokatlan, sok ezer kilométert vezetnek, és még kevesebbet látják a családjukat, mint az aktív felkészülések időszakában, de az az érdeklődés, és a szeretet, amit kapnak, az fantasztikus. Szerinte kölcsönösen, mindkét félnek, nekik és közönségnek is jók ezek a találkozások.

Megszenvedték a vírust, de nem álltak le

Az idei rendhagyó, a pandémia közepette elhalasztott, majd megrendezett tokiói olimpiáról a két testvér úgy fogalmazott, ők annyira a célra fókuszáltak, hogy ki tudták zárni a külső tényezőket. Természetesen az egyéves halasztás nekik is nagy nehézséget jelentett, valamint az is, hogy mindketten átestek 2020-ban a koronavíruson, amit igencsak megszenvedtek. Tamás elmondása szerint, mivel világbajnoki érmekkel és esélyesként várták az olimpiát, az egy év kihagyás rengetegnek tűnt, de végigedzették a pandémiás időszakot is, egy percet sem pihentetek. „Szerintünk ez igenis számított a végeredményben, hogy nem álltunk le egy percre se” – mondta Tamás.

Viktornak volt egy térdműtétje, és a koronavírust is megszenvedte, közel három hónapot kellett kihagyjon az olimpia előtti felkészülésből, ám testvére bízott benne, bátorította. Ez egyébként fordítva is igaz, hiszen Tamás a riói olimpia utána akarta abbahagyni a versenysportot, de öccse rábírta, hogy folytassa. Tokióban a célra koncentráltak, elmondásuk szerint sem a maszkhasználat, sem a nézők hiánya nem jelentett nehézséget – utóbbi azért sem, mert sportáguk korábban sem vonzott rengeteg nézőt, sőt az idei Európa-bajnokságon is megtapasztalták, hogy milyen közönség nélkül küzdeni. „Én személy szerint egy kicsit örültem is neki, mert így nem nyomott össze a nagy olimpiai láz, hanem olyan volt, mint egy sima verseny” – mondta Lőrincz Viktor.

korábban írtuk

Lőrincz Viktor birkózónak már nem sikerült, de szépen csillog az olimpiai ezüst is

Lőrincz Viktor elvesztette a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának szerdai döntőjét a tokiói olimpián, így bátyja, Tamás keddi aranyérme után ő ezüstöt nyert.

A sikerek utáni lazítás kapcsán a két testvér kifejtette, hogy a horgászat az egyetlen és „abszolút” hobbijuk. Gyerekkorok óta horgásznak – mivel a nagyobbik testvérnek ez lett a hobbija, öccsének „nem is volt más választása”.

 „2014 óta az a hagyomány, hogy minden világverseny után – ami egy évben kettő van általában – elmegyünk egy többnapos horgásztúrára, és ott pihenjük ki a felkészülés fáradalmait. Ez a mai napig egy bevett szokás” – ismertette Tamás. Van egy kedvenc horgásztavuk, a Harsányi-horgásztó, Miskolctól tíz kilométerre, amely „lehet, hogy a világ legjobb horgásztava”. „Pihenni megyünk, de egy külön versenyt is folytatunk, hogy ki fog nagyobb halat. Nagyon szeretjük. Sokszor fizikálisan jobban elfáradunk, mint ahogy odamentünk, de mentálisan hatalmas feltöltődést ad” – árulta el Tamás, hozzátéve, hogy sajnos évek óta nem ő fogja a nagyobb halat.

korábban írtuk

Testközelben a Lőrincz testvérek, Székelyudvarhelyen jártak az olimpiai érmes birkózók

Közel kétszáz érdeklődő volt kíváncsi vasárnap délután a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban a Lőrincz testvérekre, a tokiói olimpián kötöttfogású birkózásban aranyérmes Tamásra és ezüstérmes Viktorra.