Bázelen át vezet a CFR útja a csoportkörbe

Harmadik éve hozza össze a sors az FC Baselt a Liga 1 aktuális címvédőjével a Bajnokok Ligájában, ám ma este nem a csoportkörben, hanem már a selejtezők utolsó fordulójában látogat Svájcba a Kolozsvári CFR. A két együttes 2010 őszén megosztozott a győzelmeken, a Fellegváron a vasutasok nyertek 2-1-re, a St. Jakob parkban pedig a bázeliek 1-0-ra. Tavaly viszont a Galaci Oţelul mindkétszer kikapott a 15-szörös svájci bajnoktól, idegenben 2-1-re, Bukarestben pedig 3-2-re.

2012. augusztus 21., 00:002012. augusztus 21., 00:00

A két évvel korábbi összecsapásoknak azonban mindkét oldalon kevés hírmondója maradt, a CFR BL-keretéből hét, a Baseléből hat játékos szerepelt a 2010-es névsorokban is. A jelenlegi szezonban még egyik csapat sem kapott ki: a svájciak hat győzelem mellett négyszer játszottak döntetlent, a CFR pedig négy-négy alkalommal nyert és remizett. A BL-ben a Basel – mivel a svájci Super League besorolása alacsonyabb a román bajnokságnál – már két körön van túl, az észt Flora Tallint (3-0 és 2-0), valamint norvég Moldét (1-0 és 1-1) búcsúztatta, a CFR pedig a cseh Slovan Liberecet győzte le 1-0-ra és 2-1-re a

harmadik fordulóban. Az erdélyi csapat a sérült Ciprian Deac és a 2010-ből örökölt eltiltását töltő Vasile Maftei nélkül utazott el Bázelbe, ám Iuliu Mureşan klubelnök szerint egyformák a két csapat csoportkörbe jutási esélyei. „A Basel nagyon erős csapat, a költségvetése is nagyobb, mint a mienk, de szerintem nem jobbak nálunk. Úgy vélem, gyengébbek, mint két éve, mi pedig erősödtünk egy kicsit azóta” – vélte a kolozsvári sportvezető. Ioan Andone, a CFR edzője szerint a védelemnek jobban kell majd teljesítenie a BL-ben, mint a bajnoki meccseken, mert a hétvégi, CSMS Iaşi ellen is túl könnyen kapott két gólt együttese.
A svájci bajnokságban a második helyen álló Baselnél négy játékos (Philipp Degen, Alexander Frei, Germano Vailati és Arlind Ajeti) is sérülés miatt kihagyta a Lausanne elleni hétvégi bajnokit.

Bajnokok Ligája, 4. selejtezőkör, első mérkőzés, kedd: FC Basel–Kolozsvári CFR (TVR 1, Digi Sport 1, Dolce Sport, 21.45), Szpartak Moszkva–Fenerbahce (Digi Sport 2, Dolce Sport, 19.00), Borussia Mönchengladbach–Dinamo Kijev (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45), FC Köbenhavn–OSC Lille (Digi Sport 3, 21.45), Helsingborg–Celtic Glasgow. Szerda: Braga–Udinese (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45), Malaga–Panathinaikosz (Digi Sport 1, Dolce Sport, 21.45), AEL Limasszol–Anderlecht (Digi Sport 3, 21.45), BATE Boriszov–Hapoel Kirjat Shmona, Dinamo Zagreb–NK Maribor.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK