Bajnokok Ligája-visszavágót játszik ma a Kolozsvári CFR és a FC Vaslui

A teljes őszi idényüket meghatározó mérkőzéseket játszanak ma este a labdarúgó-Bajnokok Ligájában érdekelt romániai csapatok: amennyiben ugyanis bejutnak a selejtezők utolsó fordulójába, biztosan szerepelnek majd a két európai kupasorozat (BL vagy Európa Liga) egyikének csoportkörében, azaz még nyolc nemzetközi mérkőzést vívnak az idén.

2012. augusztus 08., 07:512012. augusztus 08., 07:51

A Kolozsvári CFR és a FC Vaslui is jó esélyekkel várja a Slovan Liberec, illetve a Fenerbahce elleni visszavágót.

A kolozsváriak optimizmusát leginkább jó formájuk élteti, hiszen a cseh bajnokot, majd négy nappal később a Vasluit is jó játékkal verték meg hazai pályán. Liberecbe azonban mindössze
1-0-ás előnnyel utazik a CFR, és Ioan Andone edző a sérült Deac, valamint az eltiltott Maftei és Piccolo mellett Godeméche, Hora és Rui Pedro játékára sem számíthat, őket ugyanis a klub nem nevezte az UEFA-nál erre a fordulóra.

Ugyanakkor pályára léphetnek a szombati bajnoki mecscsen pihentetett futballisták, mint Sepsi László, Vass Ádám vagy Modou Sougou. A Slovan két forduló után egyedüli csapatként áll két győzelemmel a cseh bajnokságban, ezért Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa szerint még a szombati bajnoki meccsen nyújtottnál is jobb teljesítményt vár a csapattól, hogy meglegyen a továbbjutás.

A Vaslui ugyan 1-1-es döntetlent ért el Isztambulban a Fenerbahce ellen, de a fogadóirodáknál még így is a török csapat esélyesebb a továbbjutásra. A moldvai csapat Piatra Neamţon kell rendezze nemzetközi mérkőzéseit, saját pályája ugyanis nem felel meg az UEFA előírásainak.

Marius Şumudică edző a fáradtságot tartja a legnagyobb ellenfélnek, mivel megfelelő képességű tartalékok hiányában egy hét alatt harmadik kemény mérkőzését is ugyanazokkal a játékosokkal kell megvívja a Liga 1 ezüstérmese.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó: Slovan Liberec–Kolozsvári CFR (Transilvania Look, 20.00), FC Vaslui–Fenerbahce (21.00, Pro TV).

Elvesztette első pontjait a Dinamo a labdarúgó-Liga 1-ben, miután csak döntetlent ért el a kétszer is vezető Brassói FC otthonában, a Rapid pedig először tudott nyerni a 2012–2013-as idényben.

Liga 1, 3. forduló: Rapid–CSMS Iaşi 1-0 (Goga 16.), Brassói FC–Dinamo 2-2 (Batin 16., Buga 59., illetve D. Grigore 39., Matei 72.). Az élmezőny: 1. Pandurii 9 pont (11-3), 2. Steaua 9 (10-4), 3. Dinamo 7, 4. Petrolul 6.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK