Fotó: Horváth László
Bár a román titkosszolgálat állandó megfigyelése miatt nem volt egyszerű dolguk az erdélyi magyar élsportolóknak, de az átkosnak is nevezett kommunista rezsim ideje alatt a sportnak megvolt a presztízse, miközben ma a támogatások hiánya miatt az egyéni sportágakban nagyon nehéz érvényesülni – hangzott el az Erdélyi magyar sportolók román színekben nevet viselő kolozsvári beszélgetésen, amelynek három egykori kiválóság, Ráduly-Zörgő Éva gerelyhajító, Uray Zoltán vívó és Tasnádi István súlyemelő volt a főszereplője.
2017. február 19., 17:392017. február 19., 17:39
A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely hétvégi rendezvényének a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériája adott otthon. A beszélgetést moderáló újságíró, Csinta Samu felvezetőjében kiemelte, hogy a Románia által elért kimagasló eredményekhez az erdélyi magyarok is derekasan hozzájárultak, a „nagy egyesülés\" századik évfordulójának közeledtével pedig időszerű az erdélyi magyarság hozzáadott értékeit is felmutatni.
Elsőként Ráduly-Zörgő Éva beszélt pályafutásának kezdeteiről. A három nyári olimpián részt vett, főiskolai világbajnok és sokszoros román bajnok gerelyhajító elárulta, hogy kezdetben szertornával, kézilabdával próbálkozott, de maximalizmusa miatt nem szerette a csapatsportágakat, mert nehezen tudta elfogadni, hogy mások gyengébb teljesítménye miatt veszítsen. Legnagyobb sikerének az 1979-es mexikói egyetemi világbajnoki címét tartja. Bevallása szerint egy évvel később a moszkvai olimpián túl nagy volt rajta a nyomás, „pszichésen veszített”, így csak hetedik lett – alig két héttel később akkora dobása volt, amellyel megnyerte volna az olimpiát. A civil életben logopédusként, iskolai pszichológusként dolgozó atléta azt is elmondta: nem volt egyszerű az egykori Kelet-Németország szteroidokkal felpumpált sportolói ellen versenyezni, szerinte egyértelműen lehetett látni az NDK-s sportolónők arcán a borotválkozás nyomait.
A másodikként visszaemlékező Uray Zoltán elmondta: tízéves korában kezdte a vívást, miután két tőrt és két sisakot kapott ajándékba a nagybátyjától. Mint mesélte, a második világháború után robbanásszerűen beindult a vívás Kolozsváron, amelynek addigra már meglehetősen nagy hagyománya volt a kincses városban. Az ötvenes évek elején a kolozsvári lányok zsinórban nyerték az országos bajnokságokat, az 1952-es helsinki olimpián pedig a 11 fős romániai válogatottból négyen voltak kolozsvári magyarok. Ezen a seregszemlén összefutott Puskás Ferenccel is, aki Uray azon figyelmeztetésére, hogy vigyázzanak, miről beszélnek, mert a román titkosrendőrség figyeli őket, legendásan „vagány\" stílusában reagált: „nem kell betojni\". Uray Zoltán egyéni legjobb eredményét egyébként Budapesten, az 1954-es főiskolai világbajnokságon érte el, ahol bronzérmes lett, ezzel megszervezve Romániának az első érmet világversenyeken.
A három kiválóság közül a legnagyobb eredményt Tasnádi István érte el, akik 1984-ben a Los Angeles-i olimpián szerzett súlyemelésben olimpiai ezüstérmet. Két éve Kolozs megye díszpolgára lett, ebből az alkalomból a Krónika is közölt vele részletesebb portréinterjút. Tasnádi ezúttal is felelevenítette, hogy milyen akadályokba ütközött erdélyi magyarként: hosszú évek után, végül csak pálinkával tudta rávenni Ştefan Achimot, a súlyemelő-válogatott akkori edzőjét, hogy tisztességesen bánjon vele.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!