Agresszív játékkal akar BL-főtáblát a Steaua

Agresszív játékkal akar BL-főtáblát a Steaua

Nem akarja kockáztatni a Bajnokok Ligája főtáblájára jutását a Steaua, így a kvalifikációt már a kedd esti bukaresti mérkőzésen bebiztosítaná a bolgár Ludogorec Razgrad ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. augusztus 18., 19:432014. augusztus 18., 19:43

„A Ludogorecnek nagyon jó játékosai vannak, nagyon technikás csapat. Ha viszont agresszívabb futballt tudunk mutatni, akkor érvényesülhetünk ellenük, és irányítani tudjuk a játékot. Reméljük, hogy több gólt is szerzünk majd, hogy már ezen a hazai pályás találkozón jelentős lépést tegyünk a továbbjutásért. Munkatársaim jelen voltak a bolgárok elmúlt három találkozóján, nem hiszem, hogy elhibáztuk a megfigyelési stratégiánkat” – magyarázta a kedd esti összecsapást beharangozó hétfői sajtótájékoztatóján Costel Gâlcă (képünkön).

A bukarestiek vezetőedzője eddigi pályafutása legfontosabb mérkőzésének tartja a bolgárok elleni párharcot, de bízik abban, hogy a jövőben ennél „keményebb” feladatokra is számíthat. Az elmúlt három évben bolgár aranyérmes az elmúlt szezonban kiesett ugyan a BL-selejtező rájátszásában, de az Európa Ligában a nyolcaddöntőig menetelt. A Steaua hátvédje, Lukasz Szukala szerint ugyanakkor a Ludogorec nem erősebb tavalyi ellenfelüknél, a Varsói Legiánál, így reális esélyt lát a továbbjutásra.

A Steaua–Ludogorec találkozót kedden 21.45-kor játsszák Bukarestben, és a DigiSport, a TVR, valamint a DolceSport is élőben közvetíti.

A Celtic, mint ismert, úgy szerepelhet a play-offban, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 3-0-ával a Celtic javára írta jóvá a Legia Varsó elleni, a pályán 0-2-re végződő mérkőzést Bartosz Bereszynski jogosulatlan szerepeltetése miatt. Ezzel az eredetileg összesítésben 6-1-re alulmaradó skót gárda végül 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt góljának köszönhetően a BL rájátszásába jutott, a varsóiak pedig átkerültek az Európa Liga utolsó kvalifikációs szakaszába, ahol a kazah Aktobe alakulatát kapták ellenfélként.

A Legia megfellebbezte a döntést, ám azt az UEFA csütörtökön elutasította, így a klub a nemzetközi sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, hogy helyezzék őket vissza az első számú európai klubtorna rájátszásába.

BL, az utolsó selejtezőkör első mérkőzéseinek további programja: kedd: Salzburg–Malmö, Besiktas–Arsenal, Köbenhavn–Leverkusen, Napoli–Athletic Bilbao; szerda: Lille–Porto, Standard Liege–Zenit, Pozsonyi Slovan–BATE Boriszov, Aalborg–APOEL, Maribor–Celtic.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 05., vasárnap

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert

Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.

 

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert
2024. május 04., szombat

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe

A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe
2024. május 04., szombat

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben
2024. május 04., szombat

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok

A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok
2024. május 04., szombat

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen

Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen
2024. május 03., péntek

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja

Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja
2024. május 03., péntek

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
2024. május 03., péntek

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak

Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

 

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak
2024. május 02., csütörtök

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen

Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen
2024. május 02., csütörtök

Bocsánatkéréssel folytatódott a magyar hokibotrány – Galló: ígérem, mindent megteszünk a csapat sikeréért

Közösségi oldalán, a nyilvánosság előtt kért bocsánatot Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott csatára csütörtökön, amiért előző nap bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt.

Bocsánatkéréssel folytatódott a magyar hokibotrány – Galló: ígérem, mindent megteszünk a csapat sikeréért