Ha Nicușor Dant kérdezik, továbbra is Ilie Bolojan az első számú miniszterelnök-jelölt

Ügyvivő államfőből kormányfő? Ilie Bolojan Nicușor Dan első számú miniszterelnök-jelöltje

Ügyvivő államfőből kormányfő? Ilie Bolojan Nicușor Dan első számú miniszterelnök-jelöltje

Fotó: presidency.ro

Nicușor Dan megválasztott államelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy továbbra is Ilie Bolojan az első számú miniszterelnök-jelöltje.

Krónika

2025. május 22., 15:542025. május 22., 15:54

Nicușor Dan az elnökválasztás eredményét érvényesítő alkotmányírósági ülés után a sajtónak elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzati szerepvállalása parlamenti többséget biztosítana a kormánynak, ami növelné a kabinet hitelét. Rámutatott továbbá:

még nem volt alkalma tárgyalni erről a PSD ügyvivő elnökével, Sorin Grindeanuval, de örvendetesnek tartja, hogy a szociáldemokraták nem zárkóznak el a kormányra lépéstől.

Hozzátette, hogy erről a későbbiekben lesznek majd „technikai jellegű” tárgyalások.

korábban írtuk

Átvette az államfői mandátumot Nicușor Dan az alkotmánybíróságon
Átvette az államfői mandátumot Nicușor Dan az alkotmánybíróságon

Átvette mandátumát a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulójában államfővé választott Nicușor Dan csütörtökön az alkotmánybíróságon.

Mint ismeretes, Nicușor Dan a sajtótájékoztatón jelezte azt is, hogy mandátuma átvételét követően azonnal megkezdi a kormányalakítást előkészítő tárgyalásokat, de a kormányalakítást nem akarja elsietni.

Idézet
Hétfőn teszem le a hivatali esküt a parlament ülésén, ezzel hivatalba lépek, és közvetlenül utána előzetes megbeszéléseket folytatunk a kormányalakításról, a kormányprogramról és különösen arról, hogyan kezeljük a költségvetési hiányt”

– idézte Nicușor Dan szavait az Agerpres hírügynökség.

Az újságírók arra voltak kíváncsiak, véleménye szerint mennyit kell várni arra, hogy új kormánya legyen az országnak.

A megválasztott elnök azt felelte, a pártok közötti utólagos feszültségek megakadályozása érdekében szeretné, ha a politikai alakulatok előbb alaposan tisztáznák egymás között a kormányprogram részleteit. „Tehát nem akarom, hogy elsiessük a kormányalakítást, szánjunk rá 3–4 hetet” – fogalmazott Nicușor Dan.

korábban írtuk

Nicușor Dan nem akarja elsietni a kormányalakítást
Nicușor Dan nem akarja elsietni a kormányalakítást

Nicușor Dan megválasztott államelnök az elnökválasztás eredményét érvényesítő alkotmánybírósági ülés után úgy nyilatkozott, hogy mandátuma átvételét követően azonnal megkezdi a kormányalakítást előkészítő tárgyalásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések
2025. július 06., vasárnap

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz

A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz
2025. július 06., vasárnap

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter
2025. július 06., vasárnap

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek
2025. július 05., szombat

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga

Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga
2025. július 05., szombat

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök

Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök
2025. július 05., szombat

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról

Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról