2011. november 14., 05:502011. november 14., 05:50
A Vlv.hu honlap beszámolója szerint Kemény Dénes együttese az A jelű hatosban a világbajnok Olaszországgal, a házigazda Hollandiával, továbbá Macedóniával, Törökországgal és Görögországgal csatázik majd. Horvátország, Szerbia, valamint Montenegró a másik csoportba került, akárcsak a Kovács István által irányított Románia – amely egyébként szombaton Nagyváradon 16-8-ra verte Törökországot a Világliga A jelű selejtezőcsoportjának első fordulójában –, valamint Spanyolország és Németország. A csoportokból az első automatikusan az elődöntőbe jut, míg a második és harmadik helyezett válogatott keresztbe játszik a fennmaradó két elődöntős pozícióért.
„Játszottunk gyakran nagyon erős csoportban, ez most könnyebbnek tűnik, de igazából akkor lesz ennek haszna, ha meg is nyerjük a csoportot – mondta a szakportálnak Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány. – Amióta a csoportgyőzelem haszonnal jár, azóta mindig megnyertük. Ezt az athéni olimpián vezették be, 2004-ben, s azóta nem volt olyan világverseny, hogy ha lehetett kevesebb mecscset játszani, mi ne játszottunk volna kevesebb meccset. Bízzunk a tradícióban, vagyis abban, hogy sikerül a csoportot megnyerni, már csak azért is, mert nyertünk meg halálcsoportokat is: legutóbb a sanghaji vb-n, ahol nagyon erős csoport élén végeztünk a montenegróiak és a spanyolok előtt.”
A magyar lányokra ugyanakkor nehéz feladatok várnak, miután szintén a házigazda hollandokkal, továbbá az oroszokkal és a britekkel csapnak majd össze a torna első szakaszában. „A házigazdák ellen mindig nehéz játszani, és az oroszok is bivalyerősek, de akkor sem lehettünk volna boldogok, ha a másik ágra kerülünk. Kötelező lesz az első három között végeznünk” – fogalmazott az MTI-nek Merész András szövetségi kapitány.
Az eindhoveni Európa-bajnokság (január 16–29.) csoportjai, férfiak, A csoport: Olaszország, Hollandia, Magyarország, Macedónia, Törökország, Görögország. B csoport: Horvátország, Szerbia, Montenegró, Románia, Spanyolország, Németország. Nők, A csoport: Hollandia, Oroszország, Magyarország, Nagy-Britannia. B csoport: Görögország, Spanyolország, Olaszország, Németország.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.