2011. november 23., 08:242011. november 23., 08:24
Ez volt az első alkalom, hogy a háromoroszlános gárda hazai pályán kikapott egy nem brit csapattól. „Szerencsére az angolok azonnal revánsot akartak, aztán ahogyan azt mondani szokták, egy hétre jöttek, de 7-1-gyel mentek” – tette hozzá Kű Lajos, aki az 1972-es müncheni olimpián szerzett ezüstérmet.
Az összejövetelen – amely előtt az egybegyűltek a Szent István-bazilikában megkoszorúzták Puskás Ferenc síremlékét – megjelent Grosics Gyula, a legendás együttes kapusa, valamint Várhidi Pál is, aki a cserepadról nézte végig ezt az összecsapást.
A 85 éves Grosics szerint a magyar labdarúgás csúcspontját jelentette az 1953. november 25-én lejátszott angol–magyar találkozó. A 86-szoros válogatott kapus szerint nincs kizárva, hogy a magyar futball hamarosan ismét felemelkedik: „Vannak alapszabályok, amiket be kell tartani. Az egyik, hogy nem a játékosok tisztelik meg a nézőket, hogy kimennek a pályára, hanem pont fordítva. Az utolsó évben valami megmozdult a magyar labdarúgásban, és ennek nem az az oka elsősorban, hogy a játékosok egyéni képességei felülmúlják az egy évvel ezelőtti játékosok képességeit, hanem az az igazolt tényező, hogy ez a csapat a pályán sokkal lelkesebben játszik, mint az egy évvel ezelőtti.”
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.